Az elemzők azt írták, hogy az az ellátási láncok zavarai és az átalakította az ADR eddigi vezető országainak pozícióját. Szingapúr például megelőzte Kínát és Hollandiát, és a lista első helyére került. A szingapúri lakosok 15 százaléka autómegosztással közlekedik, 46 százalékuk pedig a tömegközlekedést választja. Az elektromos autók a jelentés szerint főként az északi országokban népszerűek. A vizsgált 12 hónapban Norvégiában 76, Svédországban pedig 48 százalékot hasítottak ki az e-autók a teljes értékesítésből.

Fotó: Toh Ting Wei / AFP

A félvezetőhiány és a jelenlegi nehéz gazdasági környezet sem lassította le az elektromos járművek térnyerését. A folyamatra kedvezően hat, hogy világszerte egyre több korlátozást vezetnek be a kormányok a belsőégésű motorok gyártására vonatkozóan, és ez a tendencia a közeljövőben sem csökken 

– mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi partnere.

Szemléletváltás volt a piacon

Gyors ütemben növekszik az utakon a Car-as-a-Service (CaaS), magyarul az autó mint szolgáltatás, mint lehetséges közlekedési alternatíva. A fiatalabb generációk egy autó megvásárlása helyett szívesebben vesznek igénybe egy havi előfizetéses szolgáltatást. 

Ennek keretében egy fix összegért használhatják az autókat, a díj pedig magában foglalja a biztosítást, a karbantartást és más fenntartási költségeket. 

Az ADR felmérése alapján a válaszadók 57 százaléka venne igénybe ilyen szolgáltatást, ami 2019-hez képest 11 százalékos növekedés.

Egyre több az elektromos autó a magyar utakon

A növekedés ütemét jelzi, hogy a zöld rendszámos kocsik harmada tavaly állt forgalomba hazánkban.

A tömegközlekedés, a car-sharing vagy a közösségi eszközök, például az elektromos rollerek használata visszaeset a járványtól való félelem miatt, de fokozatos visszaépült rájuk az igény. A pandémia lecsengése után sokan tértek vissza ezekhez a közlekedési formákhoz. A felmérésben olyan válaszadók is szerepeltek, akik túl is adtak a saját autójukon, hogy alternatív közlekedési eszközöket használjanak.

A Roland Berger azt írja, hogy a saját tulajdonban lévő autók kora hamarosan lejárhat, a közösségi vagy előfizetéses modelleké a jövő. Ennek egyedül az vethet gátat a közleményük szerint, ha áttörés következik az önvezető autók piacán, ahol a fejlesztések megrekedtek az automatizált járművek szintjén, de az önvezetés elterjedése még messze van.