A használt autók belföldi piacán csökkentek, de továbbra is jelen vannak a kockázatok – állapították meg szakemberek a budapesti Auto Summit 2023 konferencián csütörtökön. Várkonyi Gábor autópiaci szakértő szerint Magyarországon az utóbbi tíz évben sokat javult a használt autók piaca. Bár az még mindig kissé szabályozatlan, és néha nagyobb hatósági szigor sem ártana, a csalások visszaszorultak, az autók könnyebben ellenőrizhetők, és mivel sokat drágultak, a vásárlók egyre nagyobb része utána is néz az adatoknak – mondta.

Parked cars in full car park
A group of cars parked in marked bays.
használt autó, használt, autó, elektromos, benzin, ár, biztosítás
Fotó: Getty Images

Véleménye szerint az alkatrészek rejtett hibái ma már több kárt okoznak a vevőknek, mint a kilométeróra-csalások, és 

mivel a munkaerő is egyre költségesebb, vége annak a korszaknak, amikor a gazdagabb országokból leselejtezett gépkocsik tömegét sokszor átláthatatlanul szervizelve adták tovább Kelet-Európában.

Matas Buzelis, a CarVertical autótörténeti nyilvántartási adatközlő cég képviselője elmondta: a használt autók majdnem 53 százaléka külföldről érkezik, és a koruktól függetlenül kockázatosak, ezért körültekintően kell vásárolni. Tapasztalataik szerint a külföldről érkező autók 12,7 százalékát a kilométeróra visszatekerésével akarják eladni, ezek jelentős része a legmagasabb árkategóriába tartozik.

Rossz hír azoknak, akik olcsó és fiatal használt autót szeretnének

Brutálisan megdrágultak a használt kocsik az elmúlt egy évben: egy Ford Focusért már több mint ötmillió forintot kell fizetnünk, miközben a Volkswagen Golf árát is rendesen megkérik. A Világgazdaság által megkérdezett szakértő szerint a magánvásárlók többsége mégis marad ezen a piacon, és igyekszik néhány millió forintért jó állapotú gépjárműhöz jutni – egyre kevesebb sikerrel.

Az olcsóbbaknál inkább valamilyen sérülésük van az importált használt autóknak, ez a teljes kínálat 55 százalékát érinti, ami nem csoda, hiszen egy átlagos autót 5 évenként ér valamilyen baleset 0ľ mondta.

Az alacsonyabb áron kínált autók kártörténeti adatai hiányosabbak, a drágábbaknak viszont jellemzően a javítása is költségesebb 

– jegyezte meg.

Karner Miklós, az Autósélet főszerkesztője többek között arról beszélt, az állami adatlekérdező sokat segít a használt gépkocsik ellenőrzésében, de még mindig szerepelhetnek benne ellentmondásos adatok, miközben a járvány okozta keresletnövekedés miatt sok tisztességtelen eladó is visszatért a piacra.