A Porsche, a sportautók és terepjárók neves stuttgarti gyártója arról ismert, hogy jól kezeli a válságokat; a német autóipar összeomlását azonban még ők sem tudják fájdalmak nélkül átvészelni, a csökkenő eladásoknak és a növekvő költségeknek pedig állítólag a vállalat mintegy 8000 dolozója fogja meginni a levét – írta az Automobilwoche német szaklap.
Miközben a szektoron belül sok társa óriási problémákkal küzdenek a német gazdaság általános visszaesése és a kereslet elpárolgása miatt, a Porsche eddig látszólag golyóállónak bizonyult.
A luxusjárművek és sportkocsik iránti csökkenő keresletbe, a bukdácsoló elektromos átállásba, a továbbra is magas gyártási költségekbe és a minimális állami támogatásokba azonban még nekik is beletört a foguk, ennek pedig súlyos következményei lesznek a vállalaton belül.
Belsős információk alapján ugyanis az elszivárgó bevételeket brutális költségcsökkentéssel akarják kiegyensúlyozni, amely állítólag 8000 munkahely leépítését, azaz a globális létszám 20 százalékát jelentené. A Bosch és a Friedrichshafen autóipari beszállítók, valamint a Mercedes-Benz után a Porsche lenne a negyedik olyan világcég a baden-württembergi autóiparban, amelynek drasztikus létszámcsökkentésre kellene kényszerülnie.
A többi nagy európai autógyártóhoz hasonlóan a Porsche is nagy hangsúlyt fektet az elektromobilitásra, és nemrég bemutatta a teljesen elektromos Macan SUV-t. Az elektromos autók iránti kereslet azonban az elmúlt hónapokban erősen visszaesett, ami különösen az anyavállalatánál, a Volkswagennél érezhető.
A belső égésű motorok kizárása Németországot Európa szegényházává változtatná. Az uniós tervek nem fenntarthatóak, és a követeléseknek nem tudunk anélkül megfelelni, hogy ne mennénk csődbe
– jelentette ki Lutz Meschke , a Porsche pénzügyi vezetője, aki szerint megfelelő támogatási és elektromos népszerűsítési programok nélkül a német autóipar halálra van ítélve, és még nagyobb leépítésekre kell majd számítani.
A Porsche őszintén beszélt az elektromos autókról: elárulta, miért tart ki a benzines motorok mellett
A drága prémiumautók piacán a vásárlók inkább a belső égésű motorokra tartanak igényt. A Porsche a vevőkhöz idomul, azt adja a fogyasztónak, amit szívesen megvásárolnak: ha benzineseket és tölthető hibrideket, akkor azokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.