A Csepel Autógyár felszámolója, a Bross Vagyonkezelő egy éve, tavaly december elején nyilvánította eredménytelennek a cég megvételére jelentkezők pályázatát. Mint ismeretes, ezt követően a Pest Megyei Bíróságnál a hitelező Postabank és a Csepel Autógyár 2000 Kft. is kifogást nyújtott be. A bíróság felfüggesztette a vagyonértékesítést, s így a december 17-i pályázat értékelése is ellehetetlenült.
Az idén februárban a Pest Megyei Bíróság első fokon elutasította a Csepel Autógyár 2000 Kft. keresetét, a társaság azonban fellebbezett a Legfelsőbb Bíróságnál (LB).
A szigetszentmiklósi cég ügye kimozdulhat a holtpontról, ugyanis az LB a napokban úgy döntött, hogy a felszámolónak nem kell új pályázatot kiírnia, a licitálást a korábbi jelentkezőkkel meg lehet tartani. A cégre két amerikai érdekeltségű társaság pályázott, egyik a Szalay János -- korábban már birtokolta a céget -- vezette EVN, mely 910 millió forintos ajánlattal jelentkezett. A Csepeli Autógyár 2000 Kft. -- vételi ajánlata 909 millióról szólt --- többségi tulajdonosa a magyar származású, Amerikában élő gépészmárnök, Jászberényi Zoltán. A kisebbségi tulajdonos, a cég magyar ügyvezetője, Nagy Gusztáv elmondta, a másik pályázóval megegyeztek, hogy az árverés eredményét nem támadják meg bírósági úton, azé legyen a gyár, aki többet ad érte. Ha a felszámoló nem gördít akadályt, az árverés még az idén lebonyolítható. A pontos időpont még nem ismert, a felektől ugyanis még a bíróság az általa előírt nyilatkozatok benyújtását várja.
Nagy Gusztáv újólag megerősítette, ha birtokon belülre kerülnek, megtartják a cég profilját, piacait, s tulajdonostársa amerikai megrendeléseket is biztosítana a cég számára. A korábbi terveknek megfelelően négy év alatt tízmillió dollárt fordítanának fejlesztésre.
Az elhúzódó felszámolás vélhetően a veszteséget növeli, s a bizonytalan helyzetben lévő cégnek nehezebb üzletet is szereznie. A cég helyzetéről Tósoky Zoltántól kértünk információt, de a vezérigazgató -- a felszámolóhoz hasonlóan -- elzárkózott a nyilatkozattól.