Az informatikai és irodatechnikai eszközök és megoldások piacán egyaránt jelen lévő társaság az idén több mint 110 ezer nyomtatót értékesített. Lézernyomtatókból a tavalyinál 10 százalékkal többet adott el, így részesedése a teljes piacon eléri a 70 százalékot, ugyanez az arány a tintasugaras nyomtatóknál több mint 50 százalék, amit az idei 32 százalékos forgalomnövekedéssel ért el. (Az anyacég döntése nyomán a bevétel abszolút számait országszinten nem közlik.)
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a nagyvállalati igényeket kiszolgáló ágazat, ahol a kiszolgálók értékesítését megduplázta, az adattárolási termékek eladását pedig 80 százalékkal növelte. A PC-k eladása közel 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A társaság az itteni asztali PC-piacon 10, míg a noteszgépeknél 7,5 százalékos részesedést ért el. Az üzleti PC-k piacán a második legjelentősebb szállító 2000-ben csaknem 20 000 asztali és mobil személyi számítógépet, illetve kiszolgálót értékesített.
A cég PC-piaci pozícióinak további erősítésére decembertől újabb számítógép-vásárlási akciót indít a Díjbeszedő Rt. közreműködésével. A társaság közleménye szerint december 11-től a Díjbeszedő Rt. bizonyos feltételeknek megfelelő ügyfelei részletfizetéses konstrukcióban juthatnak hozzá a HP egyedi felhasználók számára fejlesztett e-PC-jéhez. Az alapgép hozzávetőleg 40 000 Ft-os induló részlet mellett, 36 hónapon át 8 500 Ft alatti összegbe kerül.