BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

APEH-feljelentés a régi gazdák ellen

Az APEH adócsalás gyanújával feljelentést tett az ügyészségnél a felszámolt Budai Hengermalom Rt. korábbi tulajdonosai ellen. A Budai Malomipari Kft. viszont -- amely tavaly vette meg a cég vagyonát -- eredményes évet zárt. Majoros János ügyvezető igazgató a Világgazdaságnak elmondta: a kft.-nek a tegnapi állapot szerint semmilyen tartozása nincs, valamivel több mint 2 milliárd forintos tavalyi árbevétele után kisebb nyereséget ért el.

Az APEH feljelentette az ügyészségnél az egykori Budai Hengermalom Rt. volt tulajdonosait, illetve korábbi menedzsmentjének néhány tagját -- tudtuk meg Burillák Attilától, az APEH szóvivőjétől. A hivatal adócsalást gyanít, az eljárás már megkezdődött.
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúját tartalmazza az a jelentés, amelyet vádemelési javaslattal együtt adott át az APEH Bűnügyi Igazgatósága az egykori Budai Hengermalom Rt. ügyében a Fővárosi Főügyészségnek. Az APEH hat gyanúsított ellen 300 millió forintos kár okozását rótta fel. E szerint a malomipari társaságnál megsértették a számviteli fegyelmet, jogosulatlan módszerekkel juttatták gazdasági előnyökhöz a társaságot.
Idetartozó eset, amelyben a korábbi ipari-kereskedelmi tárcától felvett kamatmentes kölcsönt a postabanki garancia révén törlesztették. A nyomozás megerősítette az adócsalás tényét -- mondta Burillák. Az APEH-jelentés szerint egyes személyeket a folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás is terhel. Számos esetben olyan készáruszállítmányok hagyták el szállítójegyekkel a malmot, amelyeknek csak a töredékét számlázták le a fogadónak.
Mindeközben a felszámolt cég utódánál sikeres esztendő zárásáról adhattak számot. Majoros János, a kft. ügyvezető igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: a malmot, amely csaknem egy évig állt és így piacait teljesen elvesztette, a felszámolótól 1999. november második felében vették bérbe. Az eszközöket a Von Holland cég többségi tulajdonában lévő malomipari kft. 2000 februárjában vásárolta meg, azóta szinte folyamatosan működik.
A múlt év végéig több mint 40 ezer tonna búzát dolgoztak fel, a malom kapacitását mintegy 70 százalékban használták ki (az országos ráta 80-85 százalék körüli). Ennek oka, hogy a malom a korábbiakkal ellentétben tavaly szinte kizárólag belföldre dolgozott, hiszen májust és júniust kivéve készárut alig exportált. Ráadásul a budai malomnak olyan időszakban kellett visszaszerezni belföldi vevőit, amikor az iparág, export híján, 60-70 százalékos többletkapacitással bírt.
A gondok ellenére a cég -- amely a kereskedelemnek ismét felkínálta a búzalisztek teljes szortimentjét -- majdnem maradéktalanul hozta az üzleti tervben elhatározott csaknem 2 milliárd forintos árbevételét, viszont a 100--400 millió forint közé tervezett adózás előtti nyereségtől elmaradt. Nyeresége a nem végleges adatok szerint 100 millió forint alatti. Az esztendőt úgy zárták, hogy a múlt évről a beszállítóknál, a bankoknál és a közüzemeknél semmilyen lejárt fizetési kötelezettségük sincs.
A cég idei tervében mintegy 65 ezer tonna búza őrlése szerepel, de ez nagymértékben függ attól, hogy milyen lesz a termés. A jelenlegi készletek ugyanis aligha tartanak ki az új búza aratásáig -- mondta Majoros János. Arra számítanak, hogy a termény 65-70 százalékát az év második felében lesznek kénytelenek feldolgozni. A maguk részéről bíznak a dollár euróhoz viszonyított árfolyamának javulásában, ugyanis -- amennyiben egyéb körülmény nem okoz zavart -- csak ekkor adhatják el könnyebben az árut Romániában, Moldáviában, a Baltikumban és Jugoszláviában is. Erre az évre 3-4 milliárd forint árbevételre és mintegy 200-300 millió forintos nyereségre számítanak a maximum 80 ezer tonnás kapacitású malomra alapozva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.