A Menedzserek Országos Szövetsége által hatodik alkalommal meghirdetett Az Év Menedzsere 2000 pályázat díját Beck György, a Compaq Computer Magyarország vezérigazgatója vehette át a szövetség által szervezett múlt szombati menedzserbálon.
A pályázatra, amelyet a hazai médiumok közül a Világgazdaság is támogat, nyolc jelölés érkezett, elsősorban a hazai multinacionális vállalati körből.
A Menedzserek Országos Szövetsége vezetőiből, a tömörülés egyes tagvállalataiból és a főként a gazdasági sajtó képviselőiből álló zsűri egyrészt a pályázó szakmai eredményei, továbbá az általa irányított szervezet üzleti adatai, valamint a pályázó és a cége közötti kapcsolat értékelése alapján hozta meg döntését -- emelte ki a bejelentésen Lepsényi István, a szövetség elnöke.
Ebben -- tette hozzá -- Beck György megítélése kapcsán szerepet játszott, hogy a Compaq vezérigazgatója a múlt év során az informatikai piac többi területeire is kiható anyavállalati e-infrastruktúra-beruházás mellett lobbizott eredményesen. Eddigi munkája alapján megbízták négy kelet-európai Compaq-leányvállalat regionális szintű irányításával. A zsűri indoklása szerint közszerepléseivel is sokat tett a szakma jobb elismertetéséért, a problémák feltárásáért.
VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.