Szakértők szerint az amerikai légiközlekedési elemzésekből nemsokára -- akár már az idén -- több szereplő is eltűnik, de legalábbis nem önállóan tűnnek fel, mivel gyorsabb ütemre váltottak a párkeresők. Egyetértés alakul ki arról, hogy a mindinkább globalizálódó nemzetközi légifuvarozásban a hazai főszereplők száma a mostani 8-10-ről 3-4-re csökken, mégpedig akár rövid távon is.
Tavaly a United Airlines megkezdte a US Airways bekebelezését. Az ügylet 4,3 milliárd dollárért köttetik meg, s már az előzetes versenyhatósági engedélyt is megkapta. Az American Airlines a napokban jelentette be, hogy egy 1,7 milliárd dolláros tranzakció révén beolvasztja a TWA-t, illetve igényt tart a US Airways és a United bizonyos vagyonelemeire.
A legfrissebb elemzői várakozás pedig immár a Delta Air Lines otthoni szövetségi rendszerének jelentős átalakulására összpontosít. E szerint a 67 milliárd dolláros amerikai piacon a United és az American után a bevétel szerint a harmadik legerősebb cég is magához vonja a még szabad kisebb vállalatokat, mindenekelőtt a Northwest Airlinest és a Continental Airlinest, de a Southwest Airlines is szóba jöhet.
Ezzel a lépéssel nem csupán a hazai piacon erősítené meg helyzetét, hanem kiterjedtebb nemzetközi hálózathoz is hozzájuttatná utasait. A Northwest ugyanis a holland KLM-mel már hosszú évek óta szoros járatmegosztásos együttműködést folytat, és törzsutasprogramját is összehangolta.
Ágazati elemzők mindamellett több fontos és változás előtt álló feltételre is felhívják a figyelmet, amelyek szerintük igen jelentősen átszabhatják az amerikai piacot. Az egyik legaktuálisabb, hogy egyre több törvényhozó, illetve az új adminisztráció háttércsapatának tagjai is sürgetik: vizsgálják felül azt a több évtizeddel ezelőtt született szabályt, miszerint külföldi befektető legfeljebb 25 százaléknyi szavazati jogot szerezhet az amerikai cégekben. Eddig ezt azzal kerülték meg a fejlődni akaró vállalatok, hogy kiterjesztették nemzetközi szövetségi rendszerüket.
A Delta hátrányban van a másik két fő vetélytárssal szemben, mert mindketten aktív tagjai saját globális csoportosulásuknak, míg a Delta csak tavaly nyár óta számíthat a SkyTeam-tag európai, ázsiai és közép-amerikai tagjaira. A Northwest és a Continental saját ernyő alá vonásával azonban kiterjedt nyugat-amerikai és csendes-óceáni járatrendszer is beépülhet a Delta-hálózatba.
A napokban hivatalba lépő Bush-kormányzat várhatóan kevésbé lesz engedékeny a Clinton-időszakban megerősödött szakszervezetekkel szemben, s ez megkönnyítheti a légiforgalmi társaságok erőkoncentrációját -- állítják a Reutersnek nyilatkozó szakértők. Azt azonban hozzáfűzik: a kevesebb piaci szereplőnek nyilvánvalóan jobban kell bánnia a rendelkezésre álló munkaerővel, s törvényszerű, hogy az átszervezés nyomán megszüntetik a párhuzamosságokat, ami elbocsátásokkal jár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.