BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúszik a terepjárógyártás

A svájci Swatchnak tervez kísérleti járművet az Ikarus Rt., az Auverlanddal közös terepjárógyártása azonban csúszik. A cégcsoport az elmúlt évet a tervezett 17 milliárd forintos konszolidált forgalommal és közel 230 millió forintos nyereséggel zárta. Rövidesen átadnak egy 3 millió márkás technológiai beruházással készülő lemezmegmunkáló gyártósort.

Az elmúlt évet a tervezett, mintegy 17 milliárd forintos konszolidált forgalommal és közel 230 millió forintos nyereséggel zárta a 3400 fős Ikarus-csoport -- tájékoztatta lapunkat az rt. vezérigazgatója. Székely Zsolt várakozásai szerint az idén az rt. alá tartozó 19 cég eredményei nőnek, de még fontosabb a csoport hatékonysági mutatóinak tervezett javulása.
Az Ikarus Rt. múlt évi árbevételének meghatározó része a járműalkatrész-gyártásból, a rendszerbeszállítói tevékenységből, valamint a cég telephelyein kialakított ipari parkokból származik. Csoportszinten erre rakódott még a területi bérleti díj bevétele és az osztalék, azt azonban Székely Zsolt hangsúlyozta, hogy az Ikarus stratégiai célja továbbra is a termelés fenntartása és fejlesztése.
Ezt a célt szolgálja többek között a heteken belül átadandó, saját technológiai beruházásban mintegy hárommillió márkából készült új lemezmegmunkáló gyártósor is. Az érintett székesfehérvári alkatrészgyártó kft. új kapacitását már erre az évre mintegy 70 százalékban lekötötték.
Az rt. részt vesz a honvédségi tenderen, ahol a Renault-val közösen pályázott mind a 11 jármű-kategóriában (6 közúti és 5 terepjáró).
A szintén francia Auverland-Sovamaggal 1999 óta tervezett közös terepjárógyártás megkezdése egy éve csúszik. Szeptemberben már karnyújtásnyira látszott a szerződés aláírása, ám az Auverland családi vállalkozás gazdasági nehézségei miatt megváltozott a tulajdonosi szerkezet: az Ikarusnak a japán Itochu kereskedőházzal újra kellett kezdeni a tárgyalásokat. Mindez azért jött rosszkor, mert Mátyásföldön komolyan készültek a HM gépjármű-beszerzési tenderére, amelyben komoly szerepet szántak az Auverland/Ikarus terepjárónak.
Székely úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az Ikarus leányvállalata, az Off-Road Kft. bármikor megkezdhetné a terepjárógyártást, amely nem pusztán összeszerelés lenne. A motor, az osztómű, a felfüggesztések és a sebességváltó jönne Franciaországból, de az alváz, a karosszéria és számos kisebb alkatrész Magyarországon készülne. A japán féllel folyó tárgyalások fő eleme a licencdíj mértékének kérdése. Ha ebben nem tudnak megállapodni -- a végső döntés még ebben a hónapban várható --, kútba is eshet az üzlet.
Az Ikarus egyébként már túl van egy-két terv meghiúsulásán. Például komoly formában érdekelte a céget Iveco-licencű Zastava teherautók magyarországi gyártása, ám a jugoszláviai események láttán mintegy háromnegyed éve még időben felhagytak a tervvel. Ám ennek ellenére lesz teherautó-gyártás Mátyásföldön, még az idén megjelenik a magyar piacon az Ikarusnál készülő Renault teherautó -- mondta a vezérigazgató.
A járműgyártás mellett az Ikarushoz tartozó vállalatok különféle járóképes teherautó-alvázakra terveznek és készítenek felépítményeket, amelyek sok esetben nagyobb értéket képviselnek, mint maga a jármű. Így például MAN-alapra -- német megrendelésre -- most készül egy repülőtéri tűzoltóautó.
A gyártókapacitás kihasználása mellett fontos a tervezőgárda megtartása is -- emelte ki Székely Zsolt. Az Ikarus kutatás-fejlesztési megállapodást kötött a miniautókat is gyártó svájci Swatch céggel. Az együttműködés eredményeként már elkészült egy egyelőre Cubic nevű, 4+1 üléses, nem egészen 3 méter hosszú városi a személyszállító minijármű 1:1 méretarányú modellje. Ezzel egyelőre a tervezési és modellezési kapacitást értékesítik, de Székely szerint magyarországi Swatch-gyártásról egyelőre korai lenne beszélni. A Swatch ugyanis nemrég magára maradt, miután a Mercedes kiszállt a vele korábban létrehozott vegyes vállalatból, emiatt pedig sok tekintetben megváltoztak a feltételek.
Az Ikarus Rt. buszgyártó vállalatánál, az Ikarusbus Rt.-nél is változások várhatók, hiszen annak külföldi tulajdonosából, az Irisbusból kiszáll a francia fél, a Renault. Ezt követően az Irisbus feltehetően az Iveco egyedüli tulajdona marad. (Arról nincs hír, hogy a Renault helyét esetleg valamely más cég venné át.) Az Ikarusbus Rt. egyébként tavaly mintegy ezer buszt értékesített.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.