BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Földön a Malév-privatizáció

A január 8-i benyújtási határidő előtt visszaléptek az érdeklődők az ajánlatok beadásától -- jelentette be Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója tegnap a Malév Rt. sikertelenül zárult tranzakciójáról tartott sajtótájékoztatón. A vagyonkezelő meghatározatlan időre elhalasztotta a nemzeti légitársaság privatizációját, és gondoskodik tőkehelyzetének milliárdokban mérhető rendezéséről.

Az ÁPV Rt. tavaly októberben írt ki egyfordulós pályázatot a Malév Rt.-re. A tranzakcióval egyrészt a légitársaságnak a globális légiszövetséghez való csatlakozását kívánták elérni, másrészt értékesíteni tervezték a Malév alaptőkéjének tíz százalékát kitevő részvénycsomagot, a stratégiai befektető pedig tőkeemeléssel jutott volna további, mintegy 37 százalékos részesedéshez.
Gansperger Gyula hangsúlyozta: a privatizáció elsődleges célja nem a bevétel volt, hanem a tőkeemelés, a Malév fejlesztéséhez szükséges stratégiai partner megtalálása. Az ÁPV Rt. a tízszázalékos pakettért 2-4 milliárd forint bevételt remélt elérni.
A sikertelen tranzakciót követően a vagyonkezelő gondoskodik a légitársaság szükséges tőkeemeléséről. A tőkeinjekció szükségességének illusztrálására elmondta, hogy miközben a Malév jegyzett tőkéje mintegy hétmilliárd forint, addig egy kis Boeing repülőgép ára tízmilliárd felett van.
A tőkeemelés mértéke -- a kormánydöntést is igénylő --stratégia függvénye. A légitársaság stabilizásálásához, szinten tartásához 4-8 milliárd forintra van szükség, de a fejlesztés ennél sokkal többet igényel.
Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a vagyonkezelő a Malév zártkörű pályázatára 23 stratégiai befektetőt hívott meg. Bár a titoktartási nyilatkozatot hét potenciális stratégiai befektető is aláírta, illetve megkapták a Malév tenderdokumentációját, a pályázatok január 8-i beadási határidejére azonban visszaléptek az ajánlatok beadásától.
A tanácsadó ING Barings illetékes igazgatója szerint a sikertelen tranzakcióban a nemzetközi légiközlekedési iparág rendkívül kedvezőtlen pénzügyi helyzete, a globális légiszövetségeken belüli mozgás, valamint a megnőtt privatizációs kínálat is közrejátszott. John Marshall hozzáfűzte, hogy becsléseik szerint mintegy 30 légitársaság vár privatizációra, és a kísérletek a legtöbb esetben csalódást okoztak a kormányoknak.
Gansperger Gyula a következő lépésekről szólva elmondta, hogy az ÁPV Rt. a légitársaság eredményes működése szempontjából a tőkeinjekción kívül kulcskérdésnek tartja egy nemzetközi légiszövetséghez való csatlakozást. Erről folytatják a tárgyalásokat. A magánosításra pedig később, a jelenleginél kedvezőbb nemzetközi piaci feltételek megléte esetén térnek vissza.
Az ÁPV Rt. reményei szerint rövidesen a Ferihegyet üzemeltető, az LRI-ből kiváló gazdasági társaság átkerül a hozzárendelt vagyonába, a közös tulajdonosi szerkezet pedig javítja a Malév esélyeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.