
Debrecenből a világelitbe – az álmok valóra váltásának garanciája a Debreceni Nemzetközi Iskola (x)
Innen nőnek ki a jövő nagy vezetői? Az biztos, hogy nagyon magas színvonalú oktatás zajlik a Debreceni Nemzetközi Iskolában (ISD), és ez több területen, a régió gazdaságában, illetve a munkaerőpiacon is visszaköszön. Többek között erről is beszélgettünk Zajta Loránd Middle Years Programme (felső tagozat) koordinátorral és történelemtanárral, aki mélyebb betekintést engedett az intézmény működésébe.

Ezt jelenti a Debreceni Nemzetközi Iskola Debrecennek és a régiónak
– Már önmagában az iskola létezése az, ami növeli a város és a régió versenyképességét – szögezte le rögtön az elején Zajta Loránd, majd bővebben kifejtette, miért is van ez így.
– Az itt tanuló diákok mintegy 60 százaléka külföldi, túlnyomó többségük pedig valamilyen úton-módon kötődik a multinacionális cégekhez, mivel itt dolgoznak a szüleik, és ameddig érvényes a szerződésük, addig tanulnak nálunk a gyermekeik – mondta.
Mindezt pedig azzal magyarázta, hogy pontosan ezért fontos a minőségi oktatás, hogy beilleszthető legyen mind nemzeti, mind pedig a nemzetközi oktatási rendszerbe anélkül, hogy évveszteséggel járna ez a folyamat a nemzetközi diákok számára – akik az ISD-t elhagyva gond nélkül folytathatják máshol tanulmányaikat.
– Attól függetlenül, hogy ki mennyi ideig tartózkodik ebben az iskolában – legyen az egy, kettő, öt vagy akár tizenkét év –, a cél az, hogy egy nemzetközi látásmódot tanuljon meg a diák, és hogy nemzetközi életvitelt képviseljen ezután – mondta pedagógus.
És hogy mi a helyzet a magyar tanulókkal? Zajta Loránd szerint azok, akik hosszú távra terveznek, azoknak a versenyképességét növelni fogja mind a nemzeti, mind a nemzetközi piacon az, hogy olyan érettséget fognak megszerezni, ami megelőlegezi, hogy a világ legjobb egyetemeire járhassanak. Ez pedig azt a célt szolgálja, hogy olyan munkaerőpiaci készségekre tegyenek szert, amelyek birtokában megteremthetik maguknak is a lehetőségeket vállalkozóként, vagy szinte bárhol elhelyezkedhetnek.

„Űrhajóra” száll fel, aki a Debreceni Nemzetközi Iskolában tanul
– Ha valaki beteszi ide a lábát, annak azt szoktuk mondani, hogy fel fog szállni egy űrhajóra, ami elrepíti majd egy másik bolygóra. Noha Budapestig is elvihetné, de miért ne mehetne akár a Holdra is? Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének jó egyetemek itthon, mert nagyon is jó egyetemek vannak, viszont ez a rendszer túlmutat Magyarországon, mi pedig segítjük a gyerekeket abban, hogy nemzetközi egyetemekre kerüljenek. Ennek a későbbiekben óriási előnye lehet a munkaerőpiacon – részletezte.
És hogy hogyan segítik őket? Erről is beszélt Zajta Loránd:
– A mi iskolánkban a Nemzetközi Érettségin alapuló tanterv van (International Baccalaureate), ennek körülbelül 5900 iskola a része szerte a világon. Célja olyan munkaerőpiaci, foglalkoztathatósági készségekkel felruházni a gyerekeket, amelyeket a legtöbb helyen keresnek a XXI. században. Többek között ilyen például a kommunikáció, a csapatmunka, a kezdeményező- és problémamegoldó készség, az önismeret, az önmenedzselés és alkalmazkodóképesség is. A pedagógiai megközelítés projekt- vagy kutatásalapú. Ennek célja olyan szintre juttatni a diákokat, hogy 10-11. osztályos korukra teljesen autonómmá váljanak, így mondhatni, tanár nélküli tanulási folyamatban vegyenek részt, melyben a pedagógus „coach”, illetve mentor szerepet tölt be – fejtette ki.

Így segíti diákjait álmaik elérésében a Debreceni Nemzetközi Iskola
Ennek kapcsán példaként említette meg, hogy az AI etikus és kreatív használatában, a hatékony jegyzetelésben és a társadalmi felelősségvállalás gyakorlásában (mint a fenntarthatóság, amire külön klubot hoztak létre az iskolában) is segítik a tanulókat. Az utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, arra is nevelik a gyerekeket, hogy tanuljanak meg együttműködni másokkal, és megkerülhetetlen legyen számukra az etikai felelősségvállalás. Ez azt a szemléletet hivatott segíteni, hogy fontos maradjon az üzletben a profit, viszont ne mások kárára szerezzék meg.
Zajta Loránd leszögezte, az ISD egyik legfontosabb megkülönböztető jellege az inkluzivitás. Vagyis az, hogy minden gyereknek abban próbáljanak segíteni, hogy elérje az általa definiált sikert. Ha valakinek az a célja, hogy festőművész legyen, vagy éppen egy multicég ügyvezetője, akkor abban lesz segítségére a Debreceni Nemzetközi Iskola.
Ebben pedig azért nyújthat hiteles segítséget a pedagógus szerint, mert
- IB-, azaz nemzetközi érettségi programot kínál, amelyet világszerte elismernek a felsőoktatási intézmények,
- illetve rendelkeznek NEASC akkreditációval, ami egy minőséget jelző tanúsítvány, és egyfajta garanciát ad arra, hogy az ISD megfelel (értékben és tantervben is) a nemzetközi iskolákra vonatkozó követelményeknek. Mindez garantálja, hogy az itt megszerzett tudás használható lesz a világ legtöbb egyetemén.
Ha Ön is hisz abban, hogy a jövő vezetőit már ma érdemes támogatni, ismerje meg közelebbről a Debreceni Nemzetközi Iskolát!
Látogasson el hozzánk, vegye fel velünk a kapcsolatot, és tapasztalja meg, hogyan válik az oktatás valódi lehetőséggé – Debrecenből a világelitbe.
🌐 isd.debrecen.hu
📧 [email protected]
