BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassuló növekedés, sporólós vásárlók

Az amerikai gazdaság növekedésének lassulása komoly hatással lesz a fogyasztásra. Az emberek jól megnézik majd, hogy mire adják ki a pénzüket. A cégek pedig még a korábbinál is gyilkosabb versenybe kezdenek, hogy ezt a keveset is előcsalogassák a vásárlók pénztárcájából. A gyengülés persze viszonylagos, hiszen tíz évvel ezelőtt még igazi fellendülésnek számított volna az idei évre jósolt növekedés.

Az idén nem lesznek könnyű helyzetben a vállalatvezetők, hiszen igen kemény munkát kell végezniük ahhoz, hogy hozni tudják a növekedési mutatókat -- írja elemzésében a Business Week. Az elmúlt öt évben a tőkepiaci pezsgés és a technológiai vállalatok gyarapodása lendítette előre az amerikai gazdaságot, amely még a 97-es ázsiai s az egy évvel később bekövetkezett orosz pénzügyi válságnak is képes volt ellenállni.
Az új esztendő beköszöntével azonban egyre több jel utal arra, hogy Amerika gazdasága sebezhetővé vált. A csúcstechnológia iránti kereslet a vártnál jobban csökken, a vásárlók visszafogják megrendeléseiket.
A vállalatok sorra módosítják lefelé idei forgalmi és nyereség-előrejelzéseiket, köztük olyan nagyágyúk, mint a Microsoft vagy az SBC Communications, s egyre többen terveznek létszámleépítést. S nincs kivétel, gyakorlatilag minden ágazatban lassulás várható.
A fogyasztók nem növelik majd olyan ütemben vásárlásaikat, mint tavaly, sőt: az autóvásárlások csökkenni fognak, várhatóan erőteljes mértékben a 2000. évi rekordhoz képest. A Standard & Poor''s előrejelzése szerint az új berendezésekre fordított beruházások 6,9 százalékkal bővülnek az idén a tavalyi 14,5 százalékot követően. Ugyanakkor az exportkilátások sem fényesek, hiszen a gazdasági növekedés üteme Európában és Ázsiában is lassulni fog.
Ez persze önmagában véve még nem jelent recessziót, hiszen a Standard & Poor''s szerint a GDP az inflációtól megtisztítva 3,1 százalékkal növekszik 2001-ben, olyan ütemben, amely a 80-as években még igazi fellendülésnek számított volna. Ugyanakkor az is igaz, hogy az amerikai gazdaság növekedési üteme 1995 óta először megy 3,5 százalék alá, s ez igen érzékenyen érinti a robusztusabb növekedéshez szokott amerikaiakat.
A baj igazából az, hogy kevés a tartalék: egy újabb közel-keleti válságból adódó árrobbanás, illetve egy részvénypiaci csuszamlás már a negatív tartományba taszíthatja a gazdaságot. S ha a Federal Reserve a segítségére is sietne egy újabb kamatcsökkentéssel, akkor az is csak bő egy év múlva éreztetné teljes egészében a hatását.
Így a vállalatoknak nem nagyon marad más választása, mint újabb és újabb termékeket, szolgáltatásokat kínálni a fogyasztóknak, illetve még hatékonyabbá tenni a termelést. Az autóiparban például a gyárak azzal akarják ellensúlyozni a várható visszaesést, hogy mindig új modellekkel csalogatják be a vevőket a szalonokba. De ugynez érvényes a gyógyszer- és élelmiszer-ipari vagy az informatikai cégekre, a médiavállalkozásokra, a tanácsadókra. A hatékonyság növelését pedig azok a konszolidációs folyamatok szolgálják, amelyek révén az egyes vállalatok összevonják erőiket. Ezzel összefüggésben az elemzők arra számítanak, hogy az idén, ha lehet, tovább erősödnek az egyesülési és üzletszerzési (M&A) folyamatok a vállalatok között.
A gazdasági növekedés lassulása legelőször éppen abban az ágazatban -- a csúcstechnológai szektorban -- érezteti hatását, amely korábban a fejlődés éllovasa volt. Előrejelzések szerint a számítógép-, illetve a félvezetőgyártásban 13,9 százalékos lesz a növekedés az idén a tavalyi 18,2-et követően, de ez az ütem még kisebb lehet, ha a gazdaság gyengélkedése erőteljesebb lesz. Ugyanez vonatkozik a távközlési cégekre, valamint az internetes társaságokra is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.