Lemaradások a PlayStation 2-nél
A Sony arra számít, hogy március végéig 10 millió PlayStation 2 konzolt adnak el világszerte, s ezzel nagyjából megfelelnek az ütemezésnek -- írja a Financial Times. A gyártásban jelentkező fennakadások miatt tavaly mindössze 500 ezer konzolt szállítottak az USA-ba a tervezett egymillió helyett, de a társaság állítása szerint már pótolták ezt a lemaradást. A szakma azonban kétségbe vonja ezt, és továbbra is azt állítják, hogy a Sony el van maradva a szállításokkal.
A lemaradások elsősorban azért aggasztják a szakmát, mert ez kihatással van a különböző videojátékok gyártóira, hiszen ha nincs konzol, akkor nincs mihez vásárolni a játékprogramokat. S ez a Sonynak sem mindegy, hiszen a dolgok jelenlegi állása szerint minden eladott gépen vesztesége van, de minden értékesített játék után jutalékot kap.


