A Shell továbbra sem készül finomítót vásárolni a térségben, a holland--angol olajtársaság kiskereskedelmi tevékenységének eredményessége ugyanis Kapitány István regionális kereskedelmi igazgató véleménye szerint nem ettől függ. Az utóbbi években végrehajtott fejlesztések eredményeként jelentősen megerősödött hálózat 25 százalékkal növelte nyereségességét, miközben európai átlagban a stagnálás volt jellemző -- mondta érdeklődésünkre Kapitány István. Ez az eredmény azt is jelenti, hogy a kontinensen rendelkezésre álló fejlesztési forrásokból több jut Kelet- és Közép-Európába. Ennek megfelelően tovább folytatódik a fejlesztés, különösen Lengyelországban szeretnék jelenlétüket növelni. Egyedül talán a Baltikumban nem készülnek jelentősebb nagyságrendű zöldmezős beruházásra. A fejlesztések mellett továbbra is nyitottak meglévő töltőállomás-hálózatok megszerzésére, ahogyan az utóbbi években is éltek ezzel a lehetőséggel a hálózatfejlesztésben.
A gdanski finomító 70 százalékos tulajdonrészének megszerzésével a Mol Rt.-nek egyszeriben egy 240 benzinkútból álló hálózata lenne Lengyelországban, s ezzel a lépéssel megelőzné a Shellt, amelynek ez idő szerint 112 kútja s ezáltal 5 százalékos piaci részesedése van ott (VG, 2001. január 15., 9. o.). A Mol és a Shell mellett a térségben már ma is jelen lévő cégek a jövőben összességében -- milliárdos nagyságrendű befektetéssel -- komoly hálózatfejlesztésre készülnek.
A lengyel autósok egyelőre hiába keresnek OMV-töltőállomást az országhatáron belül, viszont Csehországban és Szlovákiában már számos kutat üzemeltetnek, és erőteljesen fejlesztik a romániai és bulgáriai hálózatot. A beruházási program intenzitására jellemző, hogy tavaly decemberben egy lépésben közel 10 új kutat avattak az osztrákok. Mint Mádi Szabó András, az OMV Hungária Kft. marketingvezetője megjegyezte, az OMV-nek ma már több töltőállomása van külföldön, mint Ausztriában, ahol összesen 561-et üzemeltet.
A Jet hálózatának tulajdonosa, az amerikai Conoco sem csak Magyarországon készül rendkívül intenzív fejlesztésre, terveik szerint a térség minden országában belátható időn belül legalább 100-100 kútból álló hálózattal szeretnének rendelkezni. Jelenleg csak Lengyel-, Csehországban, Szlovákiában vannak jelen Magyarország mellett.
A piaci viszonyok átrendeződése nemcsak a nemzeti olajtársaságok privatizációjától várható, szakmai körökben úgy vélik, azok a cégek, amelyeknek egy bizonyos kritikus méretnél kisebb hálózatuk van, sorra kivonulnak ebből a régióból. Ez a folyamat még nem kezdődött el, jóllehet nyilvánvalóan vannak olyan hálózatok, amelyek folyamatosan veszteségesen üzemelnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.