Tovább nyílt az élelmiszerolló

A hazai élelmiszer-iparág mintegy 8000 vállalkozásának nagyobb részét 2000-ben jelentősen sújtotta a mezőgazdasági nyersanyagok felvásárlási árainak mintegy 20 százalékos emelése. Valamennyiük költségét megemelte az energia infláció fölötti drágulása. Tragikussá fajulhat számukra a kereskedelmi cégek 65 napos fizetési lemaradása.
Harcban a költségekkel
A mintegy 1700 milliárd forint árbevételt produkáló élelmiszeripar számára 2000-ben az volt a legnagyobb kihívás, hogy eladási áraiban hogyan tudja érvényesíteni az inflációt kétszeresen meghaladó költségnövekedést -- mondta a Világgazdaságnak Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) főtitkára. A feldolgozóiparnak legalább 16-17 százalékos átadási árnövelést kellett volna elérnie, hogy ellensúlyozza költségei növekedését. Ezért a szövetség főtitkára szerint bosszantó, hogy számos elemző az utóbbi időben úgy vélekedett: a kiskereskedelmi árak 12,6 százalékos emelése révén a feldolgozóipar és a mezőgazdaság jól járt. Holott az utóbbiak vesztettek az élelmiszerüzleten.
Sok elemző szerint azért nőttek az élelmiszer-kereskedelemben az inflációt jelentősen meghaladva az árak, mert az ipar átadási árai ezt gerjesztették. Ám az iparág --- amely a fogyasztói kosárból 34-35 százalékban részesedik -- eladási árai az év első 10 hónapjában alig 8 százalékkal nőttek. Az elmúlt három évben másodszor is bekövetkezett, hogy a kereskedelem a lakossággal és a szállítókkal szemben is tudta érvényesíteni érdekeit. Ezen az Éfoszban azt értik, hogy a "szükségesnél és a lehetségesnél" lényegesen alacsonyabban tartják beszerzési áraikat, míg a másik oldalon a beszerzési ártól elszakadva az indokoltnál nagyobb mértékű áremelést hajtanak végre.
2000-ben tovább nyílt az élelmiszerolló -- állítja Piros László. Az ágazat így a hazai piacon újabb értékvesztést szenvedett el. Még súlyosabb, hogy az év 11 hónapjában változatlan áron 3,2 százalékkal csökkent a bolti kereskedelemben az élelmiszerek vásárlása. Tény, hogy ebből a kereskedelemnek némi hátránya származik, de ezt bőven kompenzálja az árolló nyitása.
Piros László szerint az élelmiszer-kereskedelemhez kapcsolódó gazdasági folyamatok hasznából a mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-ipari vállalkozók jórészt szintén kiszorultak. Nyilvános fórumokon már júniusban figyelmeztetett: ha az agrárkormányzat továbbra sem avatkozik be, az élelmiszerárak éves szinten 12 százalékkal nőnek, s ekkor az infláció sem marad 10 százalék alatt.
Halmozódó fizetési késedelem
1999-ben, majd 2000-ben is rendkívüli mértékben megnőtt az élelmiszeripar követelésállománya a kereskedelemnél. A fizetési késedelem 1999 végére 22 nappal nőtt, és elérte a 65 napot. A kereskedelem többlettartozása 250 milliárd forint. A fizetési határidő több mint két hónapos eltolódása -. akár csak a jegybanki alapkamat figyelembevételével is -. óriási hátrány a tőkeszegény feldolgozóknak. Utóbbiak ugyanis nemhogy késedelmi kamathoz jutnának, ellenkezőleg: a termelés finanszírozásához 15-16 százalékos kamatra kénytelenek hitelt felvenni. Az élelmiszeripar átlagos rövid lejáratú külső forrásállománya mintegy 600 milliárd forint.
Mivel a kereskedelem a gazdaságilag indokoltnál alacsonyabbra szorítja a feldolgozók értékesítési árait, viszont az infláció fölött tartja a kiskereskedelmi árakat, egyfajta inflációs nyereséghez jut az Éfosz főtitkára szerint. Továbbá azzal, hogy több mint egy hónappal megnövelte a fizetési határidőket, a visszatartott pénzekből a bankoknál jövedelmet ért el. Ezzel az eljárással az Éfoszban azért sem értenek egyet, mert az élelmiszer-kereskedelem átlagosan legföljebb 8-10 napos készlettel dolgozik.
Az Éfosz lépéseket javasol
Az Éfosz a fentiek elkerülésére a fizetési határidők uniós országokéhoz hasonló szabályozását javasolja, hiszen a határidő Magyarországon -- a Ptk. szerint -- alku tárgya, a késedelem szankcionálására az erőfölényes kapcsolat miatt lehetősége sincs az iparnak. Az uniós versenyjogi normák szerint az ipar és a kereskedelem viszonyát a "közjó" javára hivatkozva szükséges a jövőben minél előbb szabályozni -- véli Piros László. Eszerint a fogyasztói kosár megtöltésén dolgozó élelmiszeripar éppúgy a köz javára van, mint a kereskedelem.
A szabályozás hiányosságait sokan a globalizációra, a globalizált kereskedelemre hárítják. A magyar élelmiszer-feldolgozóknak nincs gondjuk a kereskedelmi globalizációval, ugyanis belátják, hogy a hazai élelmiszer-kereskedelem is egyre inkább a hálózatokon nyugszik. Eszerint csökkenhet a termékek forgalmazási költsége, csakhogy Nyugaton az élelmiszerüzlet három szereplője (az élelmiszer-termelő, a kereskedelem és a fogyasztó) tisztességgel osztozik ezen a megtakarításon. A logisztikai, forgalmi költségek csökkenése magában hordozza annak a lehetőségét, hogy az ipar eladási árainak növekedése az átlagos infláció körül nőhet, míg az élelmiszerek kiskereskedelmi árszintje az infláció alatt tartható, ami a keresletet generálja. Ezért önmagában a hálózatokkal hosszú távon nincs baj, sokkal inkább azzal a viszonyrendszerrel, amely szabályozatlan, és a vertikum egyik szereplője jobban tud élni lehetőségeivel a másik hátrányára.