BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új gyógyszereket dob piacra a GSK

Két új gyógyszert vezet be a magyar piacra az idén a GlaxoSmithKline (GSK) -- hangzott el a cég tegnapi sajtótájékoztatóján. Az elődök egyesülését követően az új vállalat belföldi piaci részesedése eléri az 5,9 százalékot, s a tíz legnagyobb hazai gyógyszercég rangsorában a negyedik helyet foglalja el.

A Glaxo Wellcome és a SmithKline Beecham egyesülését követően a GlaxoSmithKline részvényeinek forgalmazása a múlt hónap 27-én kezdődött meg a londoni és a New York-i tőzsdéken. A 16 milliárd font értékű cég 6,9 százalékos részesedésével a világpiaci rangsorban a Pfizerrel holtversenyben az első helyen áll.
Leitner György, a GlaxoSmithKline Pharma ügyvezető igazgatója elmondta, a fúzió három mozgatórugója a kutatás-fejlesztés, a marketing és pénzügyi erő egyesítése, valamint a költséghatékonyság volt. A fúzió után a GSK tavalyi magyarországi összesített forgalma 14 milliárd forintot tett ki. Ebből a gyógyszerforgalmazás 11,4 milliárd, míg az egészségápolási termékek eladása 2,6 milliárd forinttal részesedett. Az idén az egészségápolási termékek forgalmánál 40 százalékos növekedést terveznek, a gyógyszerértékesítésnél a bővülés 10 százalékos lehet. A GlaxoSmithKline 5,9 százalékos piaci részesedésével a tíz legnagyobb magyarországi gyógyszervállalat rangsorában a negyedik helyet foglalja el.
Az anyavállalat évente közel négymilliárd dollárt költ kutatásra és fejlesztésre. A cégnél jelenleg 25 gyógyszer és 17 védőoltás áll fejlesztés alatt. Leitner György kiemelte, hogy az idén a cég két új gyógyszert -- diabétesz, illetve asztma kezelésére -- kíván bevezetni a magyar piacra. A hagyományokat követve az új vállalat továbbra is főszerepet kíván vállalni a házi- és szakorvosok, gyógyszerészek továbbképzésében. A fúziót követően e héttől a GSK új arculattal jelenik meg a piacon. Kiemelt figyelmet fordít internetes megjelenésére, ugyanis a felmérések azt mutatják, hogy a világhálót használók közül a legtöbben az egészségügyi kérdések iránt érdeklődnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.