BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A monopólium ára

Mértékadó becslések szerint a lapalapítások és felvásárlások során eddig mintegy 10 milliárd forintot fordított három lapból álló magyarországi sajtóportfóliójának kialakítására a Ringier cég. Ezek közül a Napi Blikk mától jelenik meg.

Háromszázezres nyomott példányszámmal, az új cím bevezetését támogató nyereményjátékkal ma kerül az utcára a Ringier magyarországi érdekeltségének kiadásában a Mai Blikk. A lapot a svájci kiadó leányvállalata által 1994-ben útjára indított Blikk és a hazai bulvársajtópiacon 1989 óta jelen lévő, a Ringier által a Marquard-csoporttól tavaly felvásárolt Mai Nap összevonásával hozták létre.
A Kurir 1998 őszi megszűnése óta a bulvárszegmensben csupán -- ez a most egyesített -- két cím küzdött a hazai 200-250 ezresre becsült vásárlóközönség kegyeiért. Az összeolvasztással a kategóriában egyelőre egyeduralkodó helyzetbe került a Ringier (bár többek szerint csak átmenetileg). A cég eddig Magyarországon folyamatos -- de mértékadó becslések szerint még töredékeiben sem megtérült -- ráfordításokkal formálta pozícióját.
A Csehországban is fiaskónak bizonyult, népszerű gazdasági hetilapnak szánt Kápé bukásával indító, majd a Blikket többszöri szerkesztőségi és kiadói átszervezéssel néhány év alatt mára versenyképes formába hozó Ringier első jelentős magyarországi felvásárlása az 1998 végén megszerzett Nemzeti Sport című napilap volt. A maga műfajában egyeduralkodó sportújságot a várakozásokat messze meghaladó, rekordárnak számító, 2,7 milliárd forintért vette meg. A Világgazdaság értesülései szerint; a svájci kiadó Magyarországon -- már korábban -- 5,5-6 milliárd forintot költött lapalapításra, piaci bevezetésre és működtetésre. Ezekhez járult nemrég a Magyar Hírlapért és a mostani összevonással-- alig két hónap leforgása alatt -- megszüntetett Mai Napért a Jürg Marquardnak fizetett vételár. Ennek nagyságát a 2 és 7 milliárd forint között mozgó becslések átlagában, 5-5,5 milliárd körül érzik reálisnak az elemzők. Mindezek tükrében a jelenleg három újságból -- a mától szintén megújult formában kiadott Magyar Hírlapból, a sportlapok között stabil piacvezető Nemzeti Sportból és a Mai Blikkből -- álló magyar Ringier "birodalom" létrehozási költségei eddig nagyjából 12-14 milliárd forintra tehetők. Ezzel szemben a Ringier érdekkörébe vont cégek adatai szerint jobbára veszteség áll, 1999-ben a most felvásárolt Magyar Hírlap Rt. adózás előtti eredménye mínusz 107 millió volt. Ha pedig a Ringier Kft. 3284 ezer forintos pozitív szaldójának értékelésekor figyelembe vesszük, hogy a cég mintegy 3,5 milliárdot számolt el rendkívüli haszonként, a tényleges üzemi eredmény e cégnél is mínuszra vált.
A mától kisebb, úgynevezett berliner formátumú Magyar Hírlaptól az év végére 50 ezres eladott példányszámot remélnek, vélhetően komoly ráfordítások árán, a Nemzeti Sportból tavaly átlagban napi mintegy 90 ezer fogyott. A Blikk és a Mai Nap tavalyi együttes 189 ezres példányszáma után az utódlaptól 250 ezres eladott példányszámot várnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.