BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszűnik a brit gázárplafon

A brit energiapiacra felügyelő hatóság, az Ofgem hétfőn bejelentette, hogy teljesen megszünteti a gáz árának korlátozását a British Gas számára, de azzal a feltétellel, ha a British Gas nagymértékben csökkenti a szabad verseny akadályait.

Az egykori monopolszolgáltatóé, a nyolcvanas és kilencvenes években privatizált British Gasé ma is a lakossági piac 70 százaléka Nagy-Britanniában, 14 millió háztartással. Eddig hatmillió fogyasztó választott más szolgáltatót.
Az Ofgem most úgy értékeli, hogy a cég haladást ért el a verseny lehetővé tételében, de azért még bőven van tennivaló. Az egyik ilyen, megszüntetendő gyakorlat a British Gasnál az, hogy elutasíthatja a szolgáltatóváltást, ha a tőle megválni kívánó fogyasztó tartozik neki -- idézi az Ofgem szóvivőjét az MTI.
Az adós fogyasztókat érintő, megmaradó kötelezettség az, hogy a British Gasnak ezentúl is kombinált késve- és előrefizető-programot kell ajánlania fogyasztóinak. Az ebben szereplő tarifa nem térhet el jobban a készfizetőknek felszámítottól, mint eddig, és ennek így kell maradnia mindaddig, amíg a British Gas késedelmes ügyfelei számára is szabadabban nem érvényesülnek a verseny előnyei a gázpiacon.
A British Gasnál üdvözölték a tarifakorlátozás megszüntetését, egyszersmind közölték, hogy áprilistól átlagosan 4,7 százalékkal vastagabbak lesznek a gázszámlák. Ezzel évente 14 fonttal, 303-ra nő a gáz ára a brit átlagháztartás számára. Az emelést azzal indokolták, hogy a földgáz nagykereskedelmi ára tavaly több mint a kétszeresére emelkedett. Más szolgáltatók is bejelentettek áremeléseket az elmúlt hetekben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.