Önálló elszámolású üzletágak
Három önálló elszámolású profitcentrumként kívánja a jövőben működtetni a Matávnet a magán, az üzleti előfizetőkkel foglalkozó, valamint a tartalomszolgáltatásban szerepet játszó médiarészlegét. Közülük kettőnek a piacvezető szerep megőrzését írta elő a cégvezetés erre az évre is. A vállalati ügyfelekkel foglalkozó, a hazai piacon harmadik legnagyobb szereplőként számon tartott részlegtől is a vezető pozíció megszerzését várják el.
Utóbbi, mint a vezérigazgató hangsúlyozta, nemcsak az internet-hozzáférést, hanem egyéb e-business szolgáltatást akar nyújtani az összesen 18 ezer céges felhasználónak, amelyek között jelenleg 461 a bérelt vonali ügyfelek száma.
A Matávnet Rt. a tavalyi évet 3,7 milliárd forint árbevétellel és 912 millió forint veszteséggel zárta. Ez utóbbit a hosszú távon megtérülő beruházások számlájára írja a vezetés. Lapunk kérdésére Drajkó László egyelőre nem kívánta részletezni, hogy a három üzletág jelenleg, illetve a jövőben milyen százalékos megosztásban járul a társaság bevételeihez.
Annyit azonban nyilvánvalóvá tettek, hogy a forgalom nagyobb részét a mára 100 ezer előfizetőt számláló lakossági és a céges ügyfelek adják. A médiaüzletág a tavaly négy és félszeres növekedést felmutató elektronikus reklámpiacon 15-ről 18 százalékra növelte részesedését.


