BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piacot vált az édesipari cég

Az idén bő 50 százalékkal tervezi növelni árbevételét a portugál tulajdonú magyarországi élelmiszer-ipari cég, a Danesita Hungária Kft. A céget döntően Oroszországba irányuló kivitelre hozták létre, így az elmúlt években alaposan megsínylette az ottani piac válságát. Az anyacég révén azonban ma már van esély a nyugat-európai szállításokra is.

A múlt évi mintegy 840 millió forintos árbevétel után az idén 1,3 milliárdot tervez az 1996-ban alakult budapesti, tartós édesipari süteményeket gyártó Danesita Kft. Varga B. Sándor ügyvezető igazgató szerint ugyanis az orosz piac összeomlását követően 2001-re sikerült a közép- és kelet-európai országokban, valamint a hazai piacon elfogadható pozíciót kialakítani.
A tulajdonos, a lisszaboni Dan Cake Portugal SA döntően az orosz piaci exportra hozta létre a céget, s ezekre az évekre már jóval magasabb árbevételre számított. Az orosz válsággal azonban nem számolhatott, így 1998 második felétől a kft. termelése visszaesett, 400-450 milliós árbevétel-kiesést okozva.
A külföldi tulajdonosok azonban a piackutatás alapján bíztak abban, hogy a Danesita tésztaalapú, töltelékes édesipari termékei keresettek lesznek -- mondta az ügyvezető igazgató. A környező országok után a közelmúltban sikerült a lengyel, valamint a balti államok piacán is megjelenni. Hamarosan a nyugat-európai kivitel is beindulhat az anyacég kapcsolatai révén.
Az export esélyeit javítja, hogy a 30-32-féle terméket gyártó kft. rövidesen üzembe állít egy új gyártósort is töltött keksz és csokoládés chips gyártására. E termékekkel várhatóan az év második felében lépnek piacra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.