Az enyhe időjárás csak azoknak a szolgáltatóknak hoz nem várt nyereséget, amelyek átalánydíjas rendszerben számláznak fogyasztóiknak. A 650 ezer távfűtéses lakásnak hozzávetőlegesen fele tartozik ebbe a körbe, a többieknél már bevezették a fogyasztás szerinti elszámolást -- tudtuk meg Garbai Lászlótól, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnökétől.
A távhőszolgáltatók költségeinek 60-70 százaléka a tüzelőanyag-költség. Az összes távfűtéses lakás esetében ez éves szinten mintegy 50-60 milliárd forintos tétel. A szakértői számítások szerint 1 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés hozzávetőlegesen 6 százalékos tüzelőanyag-megtakarítást eredményez.
A Főtáv Rt. azok közé a hőszolgáltatók közé tartozik, amelyek jól jártak az enyhe téllel. Budapesten a távfűtéses lakások 90 százaléka még átalánydíjas rendszerben fizet -- tudtuk meg Sturdik Miklóstól, a társaság szóvivőjétől, vagyis a felhasznált hőmennyiségtől függetlenül fizetik az önkormányzatilag meghatározott fűtési díjat. Javarészt az eddig meglehetősen enyhe télnek köszönhetően évek óta először szerény, 300 millió forint körüli nyereségre számítanak 2000-re, ami a 25 milliárd forintos árbevételhez viszonyítva szerény eredmény, de a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak nincs is profitelvárása.
A Pécsi Távhőszolgáltató Rt. viszont nem járt jól a meleggel. Fogyasztóik fele fizet mérés szerinti elszámolással, a többieknek átalánydíjat számláznak. Az utóbbin keletkezett nem várt nyereséget lenullázta a mérés szerintieknél jelentkező forgalomcsökkenés.
A Debreceni Hőszolgáltató Rt. 31 ezer lakossági fogyasztója teljes egészében hőközponti mérés alapján fizeti számláját. Ennek megfelelően az enyhébb időjárás miatti megtakarítás közvetlenül náluk jelentkezik. Normál menetben a fogyasztók a fűtési szezonban fix összeget fizetnek, s a fűtési idény végén, a leolvasást követően elszámolnak a szolgáltatóval. Miután már tavaly év végén látszott, hogy jelentősebb összeget vissza kell majd fizetni az elszámoláskor, ezért a lakások hőszigetelésétől függően 25-50 százalékkal csökkentették a hődíjrészfizetések összegét -- közölte érdeklődésünkre Csonka Tibor, a társaság vezérigazgatója. A legjobban szigetelt otthonok, amelyek fogyasztása is számottevően kisebb, részesültek a legnagyobb arányú csökkentésben. Tavaly év végén általánosan 25 százalékos díjmérséklést hajtottak végre, amivel 60 millió forintot juttattak vissza a fogyasztóknak, s januárban az elszámoláskor még további 40 milliót fizettek vissza. A mostani kedvezménnyel 65 millió forint marad ügyfeleik zsebében, s a vezérigazgató szerint az idény végi elszámolásnál további 40 millió forintnyi összeget adnak vissza, vagyis a teljes fűtési szezonban összesen 200 millió forintot takaríthatnak meg a hajdúsági megyeszékhely távfűtéses lakásainak lakói.