A hatékonyság javítását célozza az az átszervezés, amely a GE Lightingnál folyik, s amelybe beletartozik egy elhanyagolható létszámú csoportot érintő leépítés -- közölte érdeklődésünkre a GE Hungary Rt. kommunikációs vezetője. Szabó Eszter azonban túlzónak nevezte azokat a híreket, miszerint több száz dolgozótól válna meg a magyarországi fényforrásüzletág.
Lapunk egybehangzó forrásokból ugyanakkor úgy értesült, hogy az országban több gyárral jelen lévő világcég több mint ötszáz főnek, köztük vezető beosztásúaknak mondott fel. A leépítések várhatóan egy-másfél hónapon belül befejeződnek.
"Senkinek sincs bérelt helye a cégnél, az átszervezés folyamatos, a személyi változások mindig a minőségi cserét szolgálják" -- fűzte hozzá a kommunikációs vezető. Szabó Eszter megalapozatlannak nevezte azokat a híreket, hogy a fényforrásüzletág úgymond "fontolgatja" az áttelepülést Kínába az ottani olcsóbb munkaerő miatt.
Jelezte egyúttal, hogy a legfrissebb fejlesztések, például a call center (teljesen digitalizált vevőszolgálat) felállítása éppen azt támasztják alá, hogy a vállalat hosszú távra rendezkedett be Magyarországon. (Más forrásból úgy tudjuk, a kormány felmérte annak lehetőségét, hogyan lehetne más cégek call centereit is Magyarországra csalogatni.)
A vállalat nagykanizsai egységénél is folyamatosan érezhető a munkaerő számának ciklikussága -- mondta Tüttő István polgármester. Tapasztalata szerint a társaságnál a nyári hónapokban általában megugrik, télen-tavasszal pedig mérséklődik az éppen foglalkoztatottak létszáma. "Tulajdonképpen nem is elbocsátásról kell beszélni, mert a cég tudomásom szerint kölcsönzi a munkaerőt, s ezek a kölcsönszerződések járnak le az adott projektnek megfelelően" -- fűzte hozzá.
Tüttő utalt rá, hogy a GE Capital európai igazgatója a minap Cannes-ban megrendezett nemzetközi ingatlanfórumon jelezte: a cég 200 ezer négyzetméternyi terület iránt érdeklődik a nagykanizsai ipari parkban, ahol több olasz építőipari cég, továbbá amerikai és német vállalatok akarnak üzemeket telepíteni. Azt is elmondta, hogy a Honeywell nagykanizsai részlege várhatóan a nyártól integrálódik a GE-be, s a világcég további fejlesztésekre készül, amihez újabb munkaerő-felvételre lesz szükség.
Értesülésünk szerint a GE Lighting európai vezetése igen kemény hangú figyelmeztetést kapott a GE amerikai központjából, amely a túlzott gyártási koncentrációval együtt járó költségnövekedés megállítását kérte. Ennek egyik eleme az elbocsátás, illetve az ezzel együtt járó átszervezés felgyorsítása.
A GE Lighting Magyarországon 11 ezer alkalmazottal működik, és termelésének 95 százalékát exportálja Európába, az Egyesült Államokba és Ázsiába. A vállalat az egész GE fényforrásüzletágának legfontosabb egységévé nőtte ki magát Európában. Itt működik a globális társaság egyik k+f központja is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.