A Sopron megyei jogú város önkormányzata és a Hunguest Vagyonkezelő Rt. 50-50 százalékos tulajdonában lévő RDMB Szállodafejlesztő Kft. egy hónapja nemzetközi nyilvános pályázatot tett közzé a Hotel Rózsadomb értékesítésére. A tulajdonosok bíznak abban, hogy többéves próbálkozás után most végre sikerül gazdát találni az 1974-ben épült, egykori SZOT-szállónak.
Eddig öt társaság vásárolta meg a pályázati dokumentációt, ebből három külföldi. További két cég pedig jelezte vételi szándékát -- tájékoztatta lapunkat Sallai Lajos, az RDMB Szállodafejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója. Az ajánlatokat április 19-ig lehet benyújtani. A minimumvételár 2,9 milliárd forint, de a tulajdonosok azt remélik, hogy sikerül elérni az előző, meghiúsult értékesítéskor ajánlott 3,6 milliárd forintos vételárat.
A benyújtási határidőt követő 3-4 napon belül döntenek a nyertesről. A pályázatok elbírálásánál fő szempont az ár, a fizetési feltételek, illetve a biztosíték, de megvizsgálják a cég megbízhatóságát, referenciáit, forgalmi adatait, a projekt megvalósításának idejét, illetve azt, hogy mennyire kíván módosítani az eredeti terveken -- tette hozzá az igazgató.
Ha a nyertes az eredeti terveket valósítja meg, vagyis négycsillagos szállodát épít, akkor mintegy 4,5-5 milliárd forint szükséges a beruházáshoz. Ha nem, akkor is minimum 3,3-3,5 milliárdot igényel a projekt -- mondta Sallai Lajos.
A rendezési tervben üdülőépület és udvar szerepel. Ha a leendő tulajdonos nem kíván a funkción változtatni, a II. kerületi önkormányzat rögtön megadja az építési engedélyt. Ellenkező esetben viszont a fővárosnak is beleszólási joga van, így hónapokat csúszhat a beruházás. A tervek szerint egy év alatt be lehet fejezni az építkezést.
Az egykori SZOT-szállót egyébként 1994-ben zárták be műszakilag rossz állapota miatt. A Globex Rt. 1997-ben kezdte a bontást, és egy évig dolgozott rajta. Az épület jelenleg közel 30 százalékos készültségi fokon áll, havi fenntartása, őrzése 2-2,5 millió forintba kerül.
Ha sikertelenül zárul a pályázat, úgy a tulajdonosok fejezik be az építkezést, amit banki hitelből kívánnak finanszírozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.