A sort még tavaly decemberben a patinás régi címet újraélesztő -- és névhasználati okokból az "új" szócskával kiegészített -- Ez a Divat nyitotta. Januárban megváltozott formátummal, korszerűbb tipográfiával került piacra a Vasárnapi Hírek, amelyet a változtatásokkal markánsan felfelé, a fő- és nagyvárosi, képzettebb olvasóközönségre poziconált kiadója, a VNU. Februárban újabb nőknek szóló havi közönségmagazin jelent meg Vénusz címmel. A lendületes évkezdetnek vesztesei is voltak: minden jel szerint már aligha számíthatunk a múlt év második felében az avantgárd divat és design magazinjaként elindított Taxi magazin további számaira. Megjelenésének ritkításával és terjedelmének csökkentésével pedig parkolópályára került a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara -- vélhetően vevőre váró -- Üzleti 7 című lapja.
Február 19-én (szinte napra pontosan 10 évvel azután, hogy a a magyar lappicon korábban ismeretlen nagy formátumát megkapta) ismét kisebb lett a még tavaly októberben a Marquard Kiadótól a Ringier-hez került Magyar Hírlap. Ugyanaznaptól változott Mai Blikkre a Blikk címe, és szűnt meg a Mai Nap, hogy a piacon maga után hagyott rést mindössze 18 nappal később Színes Mai Lap nevű újságjával tölthesse be a Híd Rádió Rt. Ez a lépés egyben a mindössze kilenc hónapot megélt A Színes Sport megszűnését is jelentette.
Márciusban került az utcára a beolvasztott Kisbaba magazinnal kibővített és formilag korszerűsített, ezzel a korábbinál magasabbra pozicionált Kismama. (Az összevont lapokat a VNU tavaly év végén vásárolta meg az alapító Semic Interprinttől.) Ugyancsak márciustól mutat új formát az egészségmagazin témamegjelöléssel 197 forintért kínált, az alapító Magyar Vöröskereszt emblémáját a VNU kiadásában is viselő Családi Lap. Áprilisi keltezéssel már márciusban megjelent a francia Le Figaro napilap nőknek szerkesztett ingyenes hétvégi mellékletének havonta megjelenő magazinná alakított magyar kiadása, a Madame Figaro. Márciustól a szaklapok választékát gyarapítja a január utolsó napjaiban a Geoholdingtól a Láng Holding tulajdonába került Geomédia Rt. Bor és Piac című kéthavi kiadványa, a Print and Publishing kiadó pedig Plakatív címmel hozta ki a kültéri és nagyméretű nyomtatás magazinjaként meghatározott új szakkiadványát. A Piac és Profit Kiadói Kft. a közönséglapok piacán jelentkezett kéthavi újdonsággal: a 64 oldalas Konyhakultúra az 1999-ben alapított Fürdőkultúrához csatlakozva már egy új lapcsalád kialakulását jelzi. A hónap második felében készült el az április közepén induló, magát hírmagazinként meghatározó Heti Válasz próbaszáma, és jövő hétfőtől országos terjesztésű lesz a mindeddig csak a fővárosiak számára elérhető Metro hírújság. A lapfejlesztési láz minden jel szerint az elkövetkező hónapokban is folytatódik: április közepén lép a piacra American Cars and Feeling nevű kultuszlap, és a Világgazdaság értesülése szerint már folyamatban van a Műszaki Tudományos Egyesületek Szövetsége egykori kiadványa, a Műszaki Élet újraélesztése is.
Az év első felében megújult, újrapozicionált vagy éppen új szereplőként a piacra lépett közönség- és szaklapok többsége színes magazin, amelyek a lapárbevétel mellett természetesen a hirdetési tortából is szeretnék kihasítani a maguk szeletét. Alapot szolgáltathat e várakozásra, hogy a hirdetési piac tavaly listaáron számítva mintegy 40 százalékkal bővült, igaz, ezen belül a napilapokban elköltött pénz mennyisége csak 13, a magazinhirdetésekre fordított pedig 22 százalékkal növekedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.