A károsanyag-kibocsátás csökkentését is szolgáló élettartam-hosszabbítás -- retrofit -- 1998-as árakon 12 milliárd forintba kerülne, amelyhez 3 milliárdos bányabeli fejlesztések társulnának még. A VéRt. szerint nem kizárt, hogy a fejlesztést követően hosszú távú áramvásárlási szerződés nélkül is versenyképesen tudnának működni.
A beruházás egyik eleme az az 1 milliárd forintos kazánfelújítás, amelyet saját forrásból finanszírozna a társaság, s amelyről információink szerint ma tárgyal az MVM Rt. és május 3-án az ÁPV Rt. igazgatósága. A tulajdonosok az erőműtársaság május 8-i, évi rendes közgyűlésén mondják majd ki a végső szót a fejlesztést illetően.
A Vértesi Erőmű Rt. környezetvédelmi célú, de az élettartam-hosszabbítást is szolgáló felújítása lassan két éve függőben van. A fejlesztésre vonatkozóan a Gazdasági Minisztériumnak kellene kormány-előterjesztést készíteni, ez azonban információink szerint még nem történt meg. A hírek szerint azonban Matolcsy György gazdasági miniszter támogatja a tervet.
Amennyiben megvalósul a felújítás, a Mátrai mellett a vértesi lesz az egyetlen szenes erőmű, amely 2004 után is üzemelhet, s ezzel némiképp javítja a szén arányát az áramtermelésre felhasznált primer energiaforrások között.
Ágazati szakértők világszerte a földgáz további előretörésével számolnak, miközben a szén utóvédharcokra kényszerül. Bár szénipari körökben némi bizakodásra adhat okot, hogy a teljes mértékben megnyitott németországi árampiacon több áramtermelő lignitbázisú kapacitásokat létesít, vagy tervez ilyeneket építeni. Ennek ellenére a tüzelőanyagok versenyében egyelőre a földgáz a vezető, és megfigyelők szerint a következő évtizedben nem várható alapvető változás.
A VéRt. a kormányhatározat hiánya ellenére, saját kockázatára megkezdte a műszaki előkészítést, mert máskülönben kicsúsznának az időből. Az oroszlányi erőműben ugyanis legkésőbb 2004. január 1-jére el kell készülni a környezetvédelmi beruházásoknak, hogy a szenesblokkok tovább üzemelhessenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.