Nincs sztrájkhelyzet a Malévnál -- mondta érdeklődésünkre Danks Emese, a Malév szóvivője egy laptársunknál megjelent hírrel kapcsolatban. A Világgazdasághoz tegnap eljuttatott közleménye szerint a Malév Rt. vezetőségének nincs tudomása arról, hogy bármely szakszervezet sztrájkot tervezne.
A légitársaság igazgatósága hétfőn megtárgyalta a társaság stabilizációs programját, amelyet a vezetőség április 12-én, csütörtökön fog ismertetni a dolgozókkal és az érdek-képviseleti szervekkel. Ezt követően még aznap tájékoztatják a sajtót és a közvéleményt -- fűzte hozzá a szóvivő.
A dokumentumot a Malév igazgatósága a dolgozókkal és az érdek-képviseleti szervekkel történő véleményezés után fogadja csak el és terjeszti a tulajdonos ÁPV Rt. felé -- fogalmaz a rendkívül szűkszavú szóvivői közlemény.
A Malévnek -- mint arról lapunk korában beszámolt -- a légitársaság támogatásáról szóló március 27-i kormányhatározat szerint július 31-ig kell a fő tulajdonos vagyonkezelővel kidolgoznia stabilizációs programját. Ennek alapján döntenek majd a tőkejuttatás mértékéről, üteméről és felhasználásáról.
Mivel a program végrehajtása komoly áldozatokkal is jár -- mondta Antal Erzsébet, a Malév vezérigazgatója a március 29-i sajtótájékoztatón --, a szakszervezetekkel folyamatosan egyeztetnek. A légitársaság létszáma tavaly mintegy tíz százalékkal csökkent, de nem titkolta, hogy további fogyókúra várható.
A kétéves stabilizációs tervről a múlt hónap végén csupán annyit árult el, hogy abban egyebek között bevételjavítás, járatoptimalizálás, az értékesítési pontok hatékonyságnövelése, a szolgáltatások fejlesztése, a járatmegosztások növelése és a humánerőforrás átszervezése szerepel.
A légitársaság tavalyi vesztesége tízmilliárd forint körüli. Az ideit mérséklik a rendkívüli bevételek: a Hyatt-részesedés, székházak, TU gépek eladása. A Malév üzemi vesztesége az idén várhatóan 25-30 százalékkal mérséklődik -- mondta Antal Erzsébet két héttel ezelőtti tájékoztatóján, de a tavalyi értéket nem árulta el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.