BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetőket vár a Józsefváros

A VIII. kerületi Üllői út és Práter utca közötti területen 3,5-4 ezer lakás, továbbá üzletek és irodák építhetők. A beruházás értéke mintegy 60-70 milliárd forint. Eddig 15 társaság vette meg az ehhez kapcsolódó információs dokumentációt.

A részben fővárosi, részben a Józsefváros tulajdonában lévő Révnyolc Rt. június közepéig várja a befektetők jelentkezését a Corvin mozi mögötti, mintegy 200 ezer négyzetmétert érintő terület fejlesztésére. A projekt részletes leírását tartalmazó dokumentációt eddig 15 külföldi és magyar társaság vásárolta meg -- tájékoztatta a Világgazdaságot Molnár György, a VIII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke.
A jelentkezések lezárása után tárgyalnak az érintett cégekkel, ősszel pedig indulhat a beruházás.
Az Üllői út és a Práter utca közötti területen 90 ezer négyzetméter építhető be. Az Üllői úti épületeket és a jobb állapotú lakóházakat, középületeket meghagyják, a valamilyen építészeti értéket képviselő, de leromlott állapotúakat felújítják, a többit -- ez 1414 otthont érint -- lebontják. A lakók egy részét kifizetik, illetve cserelakásba költöztetik a kerületben.
Molnár György szerint az lenne a legelőnyösebb, ha az egész fejlesztést egyetlen tőkeerős, stabil hátterű befektető valósítaná meg.
Becslések szerint összesen 3,5-4 ezer lakás és mintegy 60 ezer négyzetméternyi kereskedelmi létesítmény és iroda építhető a területre. Az előkészítés mintegy 10,5 milliárd forintba kerül, ebből 7,5 milliárdra rúg a lakók elhelyezése. A többéves beruházás végső költségge 60-70 milliárd forint.
Az infrastruktúra létrehozásában, a közterületek kialakításában és a lakók költöztetésében a főváros és a VIII. kerület is részt kíván venni.
Ez a projekt része annak a hosszú távú kerületfejlesztési koncepciónak, amit 1997-ben fogadtak el. Az önkormányzat 15 év alatt összesen ötezer lakást kíván lebontani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.