Bővíti létszámát az IBM
A világ legnagyobb számítástechnikai vállalatánál a hardver- és szoftverértékesítés mellett a közel 90 milliárd dolláros éves bevétel egy részét az IBM-technológiát vásárló ügyfelek számára nyújtott informatikai jellegű szolgáltatások adják. Az európai, közel-keleti és afrikai régión belül forráskihelyezési formában jelenleg 48 adatközpont működik, ahol több mint 25 ezren dolgoznak.
Székesfehérvárra 1997-ben telepített ilyen jellegű szolgáltató központot a cég, az ott dolgozó informatikai szakemberek látják el a rendszer-(táv)felügyeleti feladatokat az IBM németországi ügyfelei számára. Ez utóbbiak között számos nemzetközi nagyvállalat található, így a varrógépgyártó Pfaff, a szállítmányozó Hapag Loyd Container Line, a Tchibo, az abroncsgyártó Continental, a golyóscsapágy-előállító FAG Kugelfischer AG és a turizmusban ismert Preussag AG.
A részleg kölcsönös előnyöket kínál mindkét félnek -- mondja Dietrich Rössner. Az IBM számára az itteni tevékenység a németországinál költséghatékonyabb, a hazai szakemberek jövedelme pedig a nyugat-európai szinthez közeli, amihez a hazai megélhetési költségek párosulnak. A sikeresnek minősített vállalkozás létszámát a régióvezetés az év végéig 350-360 főre kívánja felfuttatni.
Székesfehérvár más szempontból is fontos szerepet játszik az IBM európai tevékenységében. A cég 1995 óta itt működteti a merevlemez-meghajtók egyik meghatározó gyártóbázisát. Az IBM Storage Products Kft. száz százalékban exportra termel árbevétele 2000-ben meghaladta a 660 milliárd forintot, ezzel az ország harmadik legnagyobb forgalmú cége, exportőrként pedig az Audi után a második. Egy évvel korábban a bevétel megközelítette az 530 milliárd forintot.
Az alapítás óta 250 millió dollárt ruházott be az anyacég a jelenleg mintegy 40 ezer négyzetméteren hétezer főt foglalkoztató vállalkozásba. Közülük kétezret Kelet-Magyarországról toborzott a vállalat -- tudtuk meg Horváth Balázs kommunikációs vezetőtől.


