BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlesztést ígér a MÁV

Az uniós elvárásoknak megfelelően szervezeti átalakulást hajt végre a MÁV, és emeli szolgáltatásának színvonalát -- közölte Kukely Márton, a vasúttársaság vezérigazgatója. Az elővárosi vasút fejlesztése érdekében a közeljövőben 136 kocsit újítanak föl.

A piaci verseny jegyében a MÁV igyekszik szolgáltatásait fejleszteni. Mivel az évi mintegy 155 millió utasból 90 millió 60 kilométernél rövidebb szakaszon veszi igénybe a vasutat, a társaság az elővárosi járatok korszerűsítésére koncentrál. Ennek jegyében egy 38 millió eurós, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) kapott hitelből 2003-ig összesen 136 elővárosi kocsi felújítására kerül sor a Dunakeszi Járműjavítóban -- közölte Kukely Márton vezérigazgató.
Egyetlen ilyen kocsi beszerzési költsége 200 millió forint körül van, a felújítás azonban most egyenként 75-76 millióból valósul meg. Mint Kukely Márton elmondta, a horvát vasút tartozásának törlesztéseként a MÁV tíz gyorsvasúti kocsi felújítását fogja kérni. Ezzel párhuzamosan folyik a sínbuszbeszerzési pályázat, a német hitel mellett a MÁV 2,5 milliárd forint értékben kapott ehhez környezetvédelmi támogatást.
A vezérigazgató elmonda: a távolsági személyszállítás fejlesztésének részeként az intercity és interpici járatok mellett a jövőben rövidebb menetidejű, ritkábban megálló intercity rapid járatok is indulnak. A nemzetközi forgalomban az európai tendenciának megfelelően alacsony az utasszám, ami a szolgáltatási színvonalnak és tarifaproblémáknak egyaránt betudható.
A javulás érdekében tárgyalások folynak például az osztrák vasutakkal egy vásárlóerővel arányos, aszimmetrikus díjszabás kialakításáról.
Kukely Márton úgy találja, a Budapesti Kereskedelmi Szövetségben a közös bérlet kialakítása körül lelassultak az egyeztetések. Fejleménynek számít viszont, hogy a Ferihegyi repülőtérre vivő gyorsvasút építésével kapcsolatos feladatokra a MÁV és a Trigránit Rt. létrehozott egy közös társaságot. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a Déli pályaudvar területén egy 30 ezer négyzetméteres terület hasznosítását és a vágányok felülépíthetőségét vizsgálja a MÁV.
Az uniós elvárásoknak megfelelően ebben az évben már önálló mérleg készül a MÁV tulajdonában álló működő infrastruktúráról, jövőre pedig hasonló számviteli és szervezeti elkülönítés valósul meg a teherfuvarozás, az azt követő évben pedig a személyszállítás terén.
A társaság idei költségvetése 200 milliárd forint körüli árbevétellel és 30 milliárd alatti veszteséggel számol. A vezérigazgató becslése szerint azonban mintegy 1000 milliárd forintra lenne szükség a vasút nyugat-európai szintre való fejlesztéséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.