Elődje közös megegyezéssel távozik
Antal Erzsébet tavaly novemberben vette át a légitársaság irányítását, megbízatása június 30-ig szólt. A távozó vezér 1984 óta dolgozott a Malévnél, amelynek -- kinevezése előtt -- pénzügyi vezetője volt -- derül ki a légitársaság közleményéből.
Információink szerint Antal Erzsébet közös megegyezéssel távozik, ám munkaszerződése nem publikus -- mondta Danks Emese a végkielégítésről felröppent hírekkel kapcsolatos kérdésünkre.
Az új vezérigazgató, Váradi József február eleje óta dolgozik a társaságnál. A 36 éves szakember nevéhez fűződnek a légitársaság kereskedelmi és marketingtevékenységének megújítása érdekében már megtett első lépések, a külképviseleti hálózat átszervezése és a manchesteri járatindítás is. Fő feladatának a hosszú távú stratégia és az átalakítás következetes végrehajtását tartja.
Kerényi Éva, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója cáfolta a Magyar Hírlap azon értesülését, miszerint a vezetőcserére Faragó Csaba, a vagyonkezelő elnök-vezérigazgatója adott utasítást. Mint elmondta, Malév alapító okirata szerint a vezérigazgatói tisztség betöltéséről kizárólag a légitársaság igazgatósága dönthet.
Váradi József tanulmányait 1989-ben fejezte be a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen. Első munkahelye a Tiszai Vegyi Kombinátnál volt, majd nemzetközi cégeknél dolgozott kereskedelmi képviselőként.


