Halogat a Danone
A Danone tisztában van azzal, hogy a győri kekszgyár sorsáról szóló döntés három hónappal történő meghosszabbítása növeli a bizonytalanságot a vállalat dolgozói körében, de a gyár hatékonnyá tételéhez bonyolult árszervezések szükségesek -- közölte tegnap a gyár üzemi tanácsával folytatott megbeszélést követően, Alain Locqueneux, a Győri Keksz Kft. ügyvezető igazgatója.
Mint elmondta, az egykor nyereséges egység az elmúlt öt évben vesztett eredményességéből, az elmúlt két esztendőben pedig veszteséges volt. Kapacitásainak mintegy 30 százalékát használja ki, s viszonylag stabil piacon vesztett piaci részesedéséből.
Az ügyvezető szerint a Danone nyereségessé kívánja tenni a győri és a szintén hozzá tartozó székesfehérvári gyárat, most ennek előkészülete tart. A szükséges átszervezéshez pénzt kell előteremteni. Ezzel kapcsolatban a kormány nem vállalt kötelezettséget -- válaszolt lapunknak Alain Locqueneux --, s a szaktárcánál is csak a Széchenyi-tervet emlegették. A cégvezető szerint ha októberre megszületik a kekszgyárral kapcsolatos végleges terv, akkor annak megvalósítása további másfél, két évet vehet igénybe, vélhetőleg létszámcsökkentés mellett.


