BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább karcsúsít a Compaq

A korábban előre jelzettnél gyengébb második negyedévvel és újabb 1500 fős karcsúsítással számol a Compaq Computer Corp. Az amerikai PC-gyártó óriás a Nyugat-Európára is átterjedő recesszióval és az egyre kiélezettebb árversennyel magyarázza a teljesítménycsökkenést.

A világ második legnagyobb informatikai cége folyó üzleti évének második negyedére 8,4 milliárd dolláros bevételt becsül, ami 9 százalékkal marad el az előző három hónapostól. Profitját 5 százalékkal kevesebbre teszi az áprilisban előre jelzettnél. Az első negyedévet Amerikában szenvedte meg a Compaq, a másodikban a recesszió már Nyugat-Európára is átterjedt. Időközben még jobban kiéleződött az árháború is a személyi számítógépek piacán, amelyet a legnagyobb versenytárs, az ugyancsak amerikai Dell indított az év elején.
A közelmúltban átfogó szerkezetátalakítást jelentett be a Compaq. Ebben a korábbi túlzott hardvercentrikussággal szemben egy a szolgáltatási és a szoftverágazatnak nagyobb szerepet adó szervezet kialakítását vetíti előre. Az átalakítás és a kedvezőtlen piaci fejlemények nyomán a közelmúltig hétezer fős leépítést jelentettek be a texasi központú cégnél. A tegnapi profitfigyelmeztetéssel együtt további 1500 alkalmazott állását tervezik megszüntetni.
Kelet-Közép-Európa még a növekvő piacok közé sorolható. Itt az anyacég inkább bővítést, semmint leépítést tervez -- válaszolta lapunk megkeresésére Beck György, a Compaq Computer Magyarország Kft. vezérigazgatója, aki egyben a lengyel, a cseh és a szlovák leányvállalat első számú irányítója is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.