BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellebbez a vesztes BPH-Systems Kft.

A BPH-Systems konzorcium fellebbez a Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) döntése ellen, mely szerint a holland IWACO BV és a magyar Canor International nyerte a hazai hulladéklerakók átfogó vizsgálatára vonatkozó 4 millió eurós pályázatot. A nyertes -- a szerződés értelmében -- már júliusban megkezdte a munkát -- tudta meg a Világgazdaság.

A 2700 hazai kommunális hulladéklerakó vizsgálatára kiírt tender vesztese, a BPH-Systems fellebbezni kíván a pályázat lezárulta után -- jelezte Rolf Huchthausen ügyvezető igazgató a Budapest Business Journalben (BBJ). Mint elmondta: a KöM először a BPH-Systemset választotta ki, majd az Európai Unió magyarországi delegációja közbelépésére a korábban második helyezést elért holland--magyar kettőst hozta ki győztesnek. Huchthausen szerint nincs jogi alapja a visszautasításnak, hiszen pályázatukban nem volt formai hiba, s az elutasításban szereplő indoklással ellentétben stabil a konzorcium anyagi háttere, hiszen két németországi részvényesük -- a Brenk Systemplanung GmbH és a Pokker Bodensanierung Gmbh -- törvényesen kötelezett garanciát vállalt értük.
A BPH-Systems 2001-ben 225 ezer eurós bevételre számít. Jogelődje a -- múlt évet 26 millió forintos árbevétel mellett 7 millió forintos nyereséget elérő -- Pokker Környezetvédelmi és Építő Kft. volt.
Huchthausen lapunknak elmondta, hogy -- tudomásuk szerint -- a Canor International szakértőket keres a projekthez, ez pedig ellentétes a pályázati feltételekkel. Ezen információjukat továbbították az European Anti Fraud Office-nak (korrupciós ügyekkel foglalkozó irodának).
Az 50 fős Canor International munkatársai rendelkeznek a projekt elvégzéséhez szükséges szakmai felkészültséggel és referenciákkal. A cég tavaly 1,2 millió dollár árbevételt ért el -- tájékoztatta lapunkat Lukács Miklós ügyvezető igazgató. Az EU által 70 százalékban -- a PHARE-programban -- finanszírozott projektet azzal a holland IWACO-val közös konzorciummal nyerte el, amely 30 éve végez ilyen munkát, Libanontól Dél-Amerikáig; és szeptember 1-jétől a brit Royalhankosing-csoport tagja.
A KöM a szerződésben előírta, hogy mind a 12 hazai régióban működjenek együtt a helyi szakértőcsoportokkal, hiszen az illegális lerakóhelyeket is átvizsgálják.
Huchthausen a BBJ-nek elmondta, hogy a fellebbezést hivatalosan a KöM-nek kellett benyújtani, a tárca azonban várhatóan az EU-delegáció felé továbbítja az ügyet. A konzorcium a német pénzügyminisztérium szakmai segítségét is kérte. A BPH-Systems a tenderkiírás után júliusban kért több információt a projektről, de kérését visszautasították.
A BPH-Systems Kft. elutasításának oka a szükséges pénzügyi stabilitás hiánya volt, miként arról korábban tájékoztattuk is a céget -- mondta el lapunk érdeklődésére Thomas Glaser, az Európai Unió magyarországi követségének tanácsosa. Mint mondta, ennél bővebben azért nem kívánják kommentálni az ügyet, mert nem akarnak beavatkozni a társaság és a minisztérium jogi vitájába.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.