A meglévő 12 faárutelep mellett újabbak helyét jelölte ki az Erdért Rt. Közülük a zalaegerszegi telep építése a jövő héten megkezdődik, és januárban adják át 60-70 millió forintos árukészlettel. Rövidesen hozzálátnak a debreceni telep kialakításához is.
Az ország legnagyobb faanyag-kereskedelmi vállalkozásának vezetője elmondta, hogy a kereskedelmi hálózat bővítése középtávú fejlesztési tervük fontos része. Ezen belül elsősorban dunántúli egységeik számát növelik. Ugyancsak bővítik már működő telepeiket, így a budakeszit is. Tuzséri telepükön újabb fafeldolgozó és -megmunkáló gépeket állítanak üzembe, ugyanitt, valamint Mátészalkán növelik a raktárak kapacitását, fejlesztik az anyagmozgatást. Beruházásra az idén összesen 450 millió forintot költenek.
Nádasi Gyöngyi vezérigazgató szerint a cég menedzsmentje ez évre mintegy 12 milliárd forintos árbevétel elérését tervezte. Az év első hét hónapjában a bevétel 6,6 milliárd volt, 8,4 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakáénál. Vállalkozói eredményük 4,5 százalékkal nőtt, és megközelítette a 440 millió forintot.
A cég felerészben külföldről behozott, felerészben belföldi gyártók, illetve saját üzemei fatermékeit árusítja. Tavaly a forgalom 52 százalékát a fenyő fűrészáruk, 26 százalékát a laplemeztermékek tették ki. Utóbbiak aránya folyamatosan növekszik.
A fenyő fűrészáruk döntő részét, mintegy 90 százalékát Oroszországból, a többit Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából szerzik be. A viszonylag jelentős importhányad oka, hogy Magyarországon kevesebb fenyő van, minősége a természeti adottságok miatt kevésbé jó, mint a külföldié. Az import beszállítói közvetlenül a külföldi termelők, illetve fafeldolgozók.
A cég exportját kedvezőtlenül érintette a forint erősödése, viszont az importáruk ára kedvezően alakult. Az utóbbi hatását gyengítették a feldolgozással és az értékesítéssel kapcsolatos, a tavalyinál magasabb költségek (energiaár, közterhek, munkabér). Mindezek összhatásaként a cég az idén az inflációnál alacsonyabb belföldi értékesítési árakat alkalmazott.