Az Európai Unió minden országába, továbbá Svájcba, Szlovéniába, valamint az USA-ba is szállítja termékeit a kalocsai cég. Berta Zoltán elmondta, hogy az 1990-ben családi vállalkozásként létrehozott cégük az európai gasztronómia jelentős vezérízeit hordozó termékeket termeli, illetve termelteti és dolgozza fel.
A Biokontroll Hungária Kht. garanciájával készülő áruk között van a fűszerpaprika-őrlemény, a fűszerpaprikakrém, a spenótpor és a spárgapor. Késztermékeik csaknem 100 százalékban külföldön találnak vevőre: 52-53 százalékukra a németek a vevők, ezen belül a fűszerpaprika több mint 70 százalékát tavaly -- és várhatóan az idén is -- a németek veszik meg.
A cég korszerű szárító- és légyártó üzemmel rendelkezik, s az egyes terményeket utóbbiban nektárnak, krémnek, illetve lekvárnak dolgozzák fel.
A Bio-Drog-Berta Kft. ennek megfelelően fejlődik. A 12 munkavállalóval és a szántóföldi biotermesztésben integrált 57 család közreműködésével a cég az elmúlt öt év alatt 76 millió forintról 194 millió forintra futtatta fel termelését. Az idei üzleti tervükben 225 millió forintos árbevétel szerepel.
A zöldmezős beruházással öt év alatt kialakított telepen ma bő negyedmilliárd forintnyi eszközt működtetnek. A fejlesztéseket részben eredményességük révén, saját forrásból, valamint nem kis részben megpályázott hitelekből fedezték.