BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Villámlátogatáson a Quick Magyarországon

Bizonytalanná vált a Quick 160 magyarországi alkalmazottjának jövője, hiszen a belga cég péntek délután bejelentette: kivonul Magyarországról. A társaság -- amelynek anyagi helyzete az utóbbi időben jelentősen romlott -- úgy döntött, hogy jövedelmezőségi okokból leállítja minden hosszú távú befektetését, és Franciaországban és Belgiumban is bezár 30 éttermet.

Szinte villámlátogatásként jellemezhető a Quick magyarországi jelenléte, hiszen első étterme az elmúlt év augusztus végén nyílt meg, s 14 hónappal később már be is jelentették a távozást. A cégnek eddig kétmilliárd forintjába került a kilenc működő és három -- a Corvin mozival szemben, a Margit híd budai hídfőjénél és a Pesti úton lévő -- nyitásra kész éttermének létrehozása, s ez összeg jó részét elveszettnek lehet tekinteni, hiszen az alkalmazotti bérekre, a bérleti díjakra, a reklámköltségekre kifizetett összegek már nem térülnek meg. Saját tulajdonukban csupán két egység van, de még nem tudni, mi lesz a sorsuk.
A Quick ugyanis azt tervezi, hogy megpróbál franchise-partnereket szerezni egységeire, hiszen Franciaországban és Belgiumban sok étterem működik ilyen rendszerben. Ha ez nem sikerül -- értesült a Világgazdaság --, más étteremláncoknak próbálják eladni az üzleteket, s csak a végső esetben zárják be az éttermeket december 31-én.
Legutóbb szeptember 28-án nyílt a legnagyobb, 450 négyzetméteres Quick Budapesten, a Mammut II. bevásárlóközpontban 140 millió forintos beruházás eredményeként. A cég tízéves szerződést kötött a Mammut Szórakoztatató és Bevásárlóközpont Kft.-vel -- tájékoztatta lapunkat S. Nagy Sándor ügyvezető igazgató.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.