BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

George Harrison nem volt sikeres üzletember

A napokban elhunyt Beatles-tag, George Harrison az üzleti életben is kipróbálta képességeit, de -- a jelek szerint -- ezek elmaradtak zenei tehetségétől. Meglehetősen pórul járt a kezdő Beatles együttes egyébként jól jövedelmező szerződésében az ENI zenekiadóval, majd megalapította saját lemezkiadó vállalatát. Ez volt a hetvenes évek elején a Dark Horse (Sötét Ló) nevű cég, ám ez a nyolcvanas években észrevétlenül kimúlt.

Harrison érdeklődni kezdett a filmipar iránt. Alapított egy producervállalatot Handmade Films (Kézműves Filmek) néven. Elsőnek régi barátai, a Monty Python-csoport "Life of Brian" (Brian élete) című filmjét finanszírozta. A cég több más nagyfilmet is finanszírozott a nyolcvanas években, köztük volt egy ritka siker, a "Mona Lisa" 1986-ban, de az ugyancsak 1986-ban készült "Shanghai Surprise" (Sanghaji meglepetés) című filmet -- Madonnával és akkori férjével, Sean Pennel -- a szakma minden idők egyik legszörnyűbb limonádéjaként és bukásaként tartja számon. A kilencvenes évek elején a Handmade Films csődbe ment.
Harrisonnak még két szenvedélye volt: a kertészkedés és a Forma--1-es autóversenyzés. Barátjával, Jackie Stewart háromszoros világbajnokkal Harrison egy ideig saját versenyistálló alapításán gondolkodott, ám ezt az elképzelést nem valósította meg.

A napokban elhunyt Beatles-tag, George Harrison az üzleti életben is kipróbálta képességeit, de -- a jelek szerint -- ezek elmaradtak zenei tehetségétől. Meglehetősen pórul járt a kezdő Beatles együttes egyébként jól jövedelmező szerződésében az ENI zenekiadóval, majd megalapította saját lemezkiadó vállalatát. Ez volt a hetvenes évek elején a Dark Horse (Sötét Ló) nevű cég, ám ez a nyolcvanas években észrevétlenül kimúlt. VG-összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.