BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Halasztott bővítési tervek a Sanyo-gyárnál

A Világgazdaság megkeresésére cáfolták a Sanyo Hungary Kft.-nél a napokban felröppent újsághíreket, miszerint átvennék a japán nagyvállalat európai központjának szerepét. Valószínűleg elhalasztódik a dorogi gyártelep 2002-re tervezett bővítése is: a Sanyo általános ügyekért felelős igazgatója megerősítette, hogy nem épül a vállalat harmadik gyárépülete, mivel egyelőre nincs szükség a kapacitásbővítésre.

Szakács András szerint nem igaz az sem, hogy a japán cég európai központja Münchenből Dorogra kerülne, annak ellenére, hogy logisztikai központtá válik és a termelésvezénylés is a Komárom-Esztergom megyei városba kerül, vagyis megnő a jelentősége a Sanyo számára. Cáfolta a hírt a Sanyo jelenlegi, müncheni központi irodája is. Közlésük szerint az elkövetkező két évben semmilyen változás nem várható a központ helyszínében.
Azt azonban Szakács sem zárta ki, hogy további tevékenységek Dorogra kerülésével, az a későbbiekben átveheti az európai központ szerepét. A japán cég magyarországi üzemének otthont adó ipari park tulajdonosa szerint nem a bővítési tervek feladásáról, csupán azok egy-két éves elhalasztásáról lehet szó. Berezvay András szerint a tevékenységi körök bővítése okán előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a már most is közel teljes kapacitáskihasználtság mellett működő gyár bővítése.
Mivel a Sanyo már korábban bejelentette a gyártmányfejlesztés és a teljes európai termelés irányításának Magyarországra telepítését, csak idő kérdése, mikor válik európai központtá a dorogi üzem -- vélekedett Berezvay.
A távközlési piac megszaporodott gondjai is hozzájárulhattak a bővítési tervek elhalasztásához, mivel a dorogi üzem elsősorban mobiltelefon-akkumulátorokat állít elő, legfontosabb partnere pedig az utóbbi időkben nehézségekkel küzködő finn Nokia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.