Az idén a teljes magyarországi mobilpiac minden eddiginél nagyobb ütemben, előreláthatólag másfél millió új előfizetővel bővül. A hazai mobiltávközlés első hét éve hozott annak idején öszszességében ennyi új ügyfelet - emlékeztetett az idei év rekordmutatóira Björn Flakstad, a Pannon GSM Rt. vezérigazgatója. Magyarország második legnagyobb mobilszolgáltatója számára azért is emlékezetes az év, mert először fordult elő, hogy a két versenytársnál (Westel, Vodafone) több új előfizetőt gyűjtött egy fél év alatt.
A cég az idén külön márkát vezetett be a 10-20 év közötti korosztály számára. Piackutatása szerint az e körbe tartozó bő 1,4 millió fiatalból a tízévesek mindössze 4,3 százalékának van mobiltelefonja, míg a 16 évesek körében már a teljes országos átlagot meghaladó 49,5 százalékos az ellátottság. A legtöbb készülékkel bírók körébe a 18 évesek tartoznak, ahol az előfizetési arány meghaladja a 62 százalékot - emelte ki Király István marketingigazgató.
A Pannon húsz év alatti ügyfélköre által termelt bevétel egyharmada rövid üzenetküldésből (SMS) ered, megtartásukban fontos szerepet tulajdonítanak a társaság által két éve bevezetett másodpercalapú számlázásnak - tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.