Kiemelkedő eredmény a Pumánál
Még a cég saját előrejelzését is felülmúlja a Puma ez évben várható nyeresége: a német sportszergyártó és ruházati konszern felfelé módosította idei növekedési prognózisát, így az adó előtti nyereség valószínűleg 70 százalékkal fog bővülni az eddig várt 40 százalék helyett. Az elemzők azonban még ezen is túltesznek, ők 98 millió eurós adó előtti nyereséggel számolnak a 2002. pénzügyi évre, ez 72 százalékos növekedésnek felelne meg a tavalyi 57 millióhoz képest. A Puma vezérigazgatója, Jochen Zeitz a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy teljesíthetőnek tartja az elemzők előrejelzéseit is. A legnagyobb konkurensével, az Adidas konszernnel azonos székhelyű Puma az elmúlt negyedévek során két számjegyű növekedési ütemet ért el, a sportos életmódot megcélzó termékei sikerének köszönhetően. A cég sikereit az 1993 óta vezérigazgató Jochen Zeitznek tulajdonítják, aki makacs eltökéltséggel terelte a konszernt a sportos divatcikkek felé. Hivatalba lépésekor a Puma már hét éve veszteséges volt, de irányításával már 1994-ben nyereséget hozott. A jó eredményeknek köszönhetően a Puma részvényei mintegy 74 százalékkal emelkedtek az év eleje óta. Az amerikai Nike papírjának árfolyama nem sokkal az év eleji szint alatt áll. A Puma részvénye jelenleg az egy részvényre jutó nyereség tizenkétszeresén, az Adidasé a tizenötszörösén forog.
Az anyavállalathoz hasonlóan Magyarországon is kiemelkedően szerepelt a Puma Hungária Kft. A társaság ügyvezető igazgatója lapunknak korábban elmondta, hogy az idei első negyedévben az árbevétel 35, a nyereség 41 százalékkal bővült, a vártnál nagyobb mértékben. Az anyavállalat nemzetközi kollekcióját forgalmazó kft. 2000 januárjában kezdte meg magyarországi tevékenységét. A német konszern legjelentősebb hazai gyártója a solymári Pemü, ahol sportcipők készülnek a Puma International számára. (KK)


