BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

C&A-nyitás az Árkádban

Szeptember 5-én 2000 négyzetméteren nyitja meg első magyarországi áruházát az Örs vezér terén lévő Árkád üzletközpontban a C&A. A kelet-közép-európai terjeszkedést a társaság ausztriai leányvállalata irányítja, miután a társaság további üzletek nyitását tervezi a térségben.

Magyarországon nem ismeretlenek a C&A-emblémákkal ellátott ruházati termékek, ezek már eddig is kaphatók voltak kiskereskedők révén, márkaképviselet azonban nem volt az országban. Az eredetileg holland alapítású társaság már korábban is fontolgatta magyarországi áruház nyitását, a helyzet azonban mostanra érett meg. Döntésében az is szerepet játszott, hogy sikerült egy olyan helyszínt találnia, ami komoly forgalommal kecsegtet.

A C&A tavaly jelentős átszervezést jelentett be, amikor úgy döntött, hogy bezárja brit egységeit. A kelet-európai országok közül Cseh- és Lengyelországban van jelen két, illetve négy áruházzal, ezenkívül Lengyelországban van még öt Clockhouse boltjuk. A társaság ugyanis tíz exkluzív márkát forgalmaz, ezek között van a Clockhouse, a Westbury és a Your Sixth Sense is. Az összesen 30 ezer főt foglalkoztató cégnek tizenegy európai országban 442 áruháza, illetve tíz Clockhouse-üzlete van, árbevétele 2000-ben meghaladta az ötmilliárd eurót.

A társaság öt veszteséges év után ismét a nyereséges zónába emelkedett. Korábban jelentősen meggyengült piaci pozíciói újból stabilizálódtak, így a Karstadt Quelle és az Otto után a harmadik legnagyobb szereplőnek számít a német textil-kiskereskedelemben. A visszaesés megállítása érdekében az exkluzivitással ellentétben a kedvező ár-érték arányra hívta föl a figyelmet. Stratégiájának új elemeként gyermekruházati bolthálózatot is indított.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.