Lenn is, fenn is
A név kötelez. Robert Altman, a veterán rendező hosszú hallgatás után ismét alkotott, új filmjének a címe: Gosford Park. A visszatérés bajnokaként a rá nagyon is jellemző stílusban készített filmet két különböző világról, az angol arisztokrácia fényűzéséről, valamint a szolgák és cselédek egyszerű, lépcsők alatti életéről. Az egyéni hangvételével az egyik legjelentősebb tengerentúli filmesnek számító Altman egymást keresztező, összefonódó történetek szálaiból szövögeti meséjét, hogy aztán minden fölöslegesnek hitt részlet a helyére kerüljön.
Nagy körültekintés, az együttes munkán alapuló módszer, eredetiség és mély jellemábrázolás. Robert Altmant akár olvashatnánk is. Korunk filmművészeti ikonja azonban nem mond le a színészi talentum gazdag választékáról. A Helen Hunt, Richard Gere és Liv Tyler által életre keltett Dr. T és a nők forgatásán mondta, hogy mire az összes színész szerződésén ott díszeleg az aláírás, munkájának 85 százalékával el is készül. A többit ugyanis rájuk lehet bízni. Altman dolga "csak" az, hogy a munka kezdetén "felkapcsolja a villanyt".
Legfrissebb munkájában, a Gosford Park című elbeszélő műben a kreatív, kockáztatni merő, fogalomként tisztelt hírességek között ott találjuk Kristin Scott Thomast mint úrnőt, a kritizálás nagymesterét Maggie Smith személyében és Emily Watsont, aki a szobalányok főnökét alakítja az 1932 Angliájában játszódó alkotásban. A krimiszerű történet lényege nem az, hogy megtudjuk, ki volt a tettes, hanem az, ahogyan megtörtént az eset. Valaki ugyanis gyilkosságot követ el a kastélyban, és ha gondosan figyelünk a részletekre, akkor akár mi is a bűntény felderítői lehetünk. A pazar látvány és a nagyszerű jellemábrázolás ugyan nehezíti a dolgunkat, ám egy Altman-filmre jegyet váltó rajongó - ha briliáns csemegét akar - nem néz, hanem lát.
