BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az átlagosnál rövidebb az idősotthon hozamideje

A nyugdíjasok gondozásának változó körülményei, illetve számos, ma már használaton kívüli, természetes környezetben elterülő ingatlan hasznosításának lehetősége vezetett egyes vállalkozásokat arra, hogy nyugat-európai mércével mérten is magas színvonalú, széles körű ellátást biztosító idősotthonokat létesítsenek. Az előírások hosszú sorának megfelelő építmények nemritkán régi üdülők helyén vagy azok átalakításával épülnek.

A helyszín kiválasztásánál elsődleges szempont, hogy az adott ingatlan a lakóknak teljes nyugalmat biztosító, de bárki számára könnyen elérhető helyen legyen - érzékelteti a magyarországi helyzetet Kiss Péter, a sződligeti Kék Duna Otthon tulajdonosa. A hasonló vállalkozásba fogó fejlesztőcégek elmondásuk szerint tíz év körüli megtérülési idővel számolnak.

A nyugati minta meghonosodásával egyre nagyobb igény mutatkozik Magyarországon is hasonló jellegű intézmények létesítésére - egészíti ki Krapcsák Tibor befektetési szakértő. Mint mondja, a viszonylag magas belépési díjaknak köszönhetően a szerencsésebb vállalkozások kezdeti befektetésük jelentős részét már a működési periódus kezdetén visszanyerhetik, a felmerülő költségeket pedig a folyamatos befizetésekből fedezhetik. A hosszú távú profitabilitást, illetve annak mértékét azonban elsősorban az új lakók beköltözésének gyakorisága határozza meg - teszi hozzá.

A kialakítást illetően különösen szigorú előírásoknak kell megfelelni. Ezek közé tartozik például az intézmény által tartandó jelentős terjedelmű gyógyszerkészlet, illetve az állandó nővérszolgálat és a rendszeres orvosi felügyelet biztosítása is - mondja Kiss.

Az idősgondozás elsődlegesen az önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladat. Azok kapacitáshiánya vezetett egyéb szervezeteket - egyházakat, alapítványokat, kht.-kat - arra, hogy kivegyék részüket a társadalom széles körét érintő feladatból. Annak központi gyökere miatt a rendszer finanszírozása sem nélkülözi az állami elemeket.

A Kék Duna Otthonba jelentkező nyugdíjasok a belépéskor 3,9 millió forinttól kezdődő egyszeri hozzájárulást fizetnek, melyért cserébe életük végéig tartó, át nem örökíthető használati jogot szereznek az épület valamely, 18 és 36 négyzetméter közötti lakrészére. A továbbiakban a lakók ellátásukért cserében havi gondozási díjat fizetnek, melyet az állam is kiegészít. A belépési díj a jogszabály rendelkezése szerint nem haladhatja meg ezen összeg éves értékének tízszeresét, bár annak mértéke elsősorban a piaci kínálat szerint alakul - teszi hozzá Kiss.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.