Azonos irányelvek, eltérő szabályozások
A magyar munkavállalók szempontjából jelentős változásokat hoz majd az EU-csatlakozás, szakemberek azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a munkajog területén nincs egységes szabályozás az unió országaiban. Jelenleg 11 olyan irányelv van, amely irányadó a tagállamokra nézve, de ezek keretrendelkezéseket tartalmaznak. Az egyik irányelv például azt deklarálja, hogy a tagállamoknak oda kell figyelni a csoportos létszámleépítés szabályozására. Ezen belül az egyes országokra van bízva, hogyan töltik ki ezt a keretet - mutat rá Németh Zoltán, a DOOR Training Central Europe Kft. szakértője.
A munkajog területén a magyar jogszabályok, illetve az uniós alapelvek között az egyik jelentős eltérés például a munkáltatók fizetésképtelensége utáni helyzet szabályozásában van. A hazai szabályozás az uniós irányelvnél szűkebben határozza meg többek között az érvényesíthető munkavállalói igények körét. Alapvető különbség, hogy nálunk a felszámoló belátásán múlik, fordul-e kérelemmel a bérgarancia-alaphoz, és a támogatást is a felszámoló kapja. Az uniós alapelv szerint a munkáltató fizetésképtelensége esetén a garanciaalap nyújt biztosítékot a dolgozónak, a támogatás kedvezményezettje közvetlenül a munkavállaló, és nem a felszámoló döntésétől függ, hogy hozzájut-e a támogatáshoz.
Az irányelvek egyike a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodást önti jogi formába. A részmunkaidő az utóbbi években az unió legtöbb tagállamában előtérbe került. Nálunk viszont - bár a munka törvénykönyve elvileg lehetővé teszi - ritka, de az EU-csatlakozás után ez a foglalkoztatási forma jelentős szerepet kaphat a munkaerőpiacon.
Az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad mozgása alapelvként a kezdetektől fogva jelen van az Európai Unióban, de épp a munkaerő szabad vándorlása az a rész, amely még ma sem teljesen kiforrott eleme az uniós szabályozásnak. A külföldi munkavállalással kapcsolatos magyar várakozásokat mérsékelheti, hogy vannak uniós országok, amelyek ezen a területen kérik a kötelező liberalizáció halasztását.
A kétoldalú tárgyalások jelenlegi állása szerint Hollandiában, Svédországban, Dániában és Írországban a csatlakozás után szabadon vállalhat majd magyar állampolgár munkát. Olasz-, Spanyol-, Görög- és Finnországban várhatóan a csatlakozás után két évig még munkavállalási engedélyt kell kérniük a magyaroknak, de ezt valószínűleg minden különösebb nehézség nélkül megkapják.
Nagy-Britanniával, Portugáliával, Belgiummal és Luxemburggal kapcsolatban még alapvetően nyitottak ezek a kérdések, de a szakértők ezekben az országokban is munkaerő-piaci nyitásra számítanak. A magyar munkavállalók szempontjából a legnehezebb épp Ausztriában és Németországban lesz a helyzet, tehát abban a két országban, ahol államközi szerződések keretében jelenleg is a legtöbb magyar dolgozik, s amelyek iránt várhatóan a legnagyobb lenne az érdeklődés. Esetükben a kötelező liberalizáció bizonyos feltételek esetén összességében akár hét évig is halasztható lenne. A tárgyalásokon Magyarország jelezte: csak akkor tartja elfogadhatónak a korlátozások fenntartását, ha a jelenlegi munkavállalási kvótákhoz képest jelentősen bővülnek a magyarok munkavállalási lehetőségei.
Az uniós csatlakozással nemcsak lehetőséget kapnak a magyar vállalkozók, hanem kötelezettségeket is. Ebben a jogi szabályozás változásai csak egy részt képviselnek. Kérdés persze az, hogy a magyar vállalatok, vállalkozók mennyire készülnek a jogi változások alkalmazására. A változások követése a vállalati belső rendszerekben, normákban, szokásokban hosszabb időt vesz igénybe, s már csak alig több mint 400 nap van hátra a csatlakozásig.
