De hol vannak a többiek?
Óriási összegeket költ az emberiség arra, hogy megismerje a világegyetemet, felkutassa a benne esetleg létező más civilizációkat. A munkának újabb lendületet adhat az a vállalkozás, amely a már tízéves, javításra is szorult Hubble űrteleszkóp lecserélését célozza. A NASA 825 millió dolláros megrendelést adott nemrég az amerikai TRW társaságnak, amelytől 2010-re várja a Next Generation Space Telescope (NGST) üzembe helyezését. Nem kizárt, hogy az űrtávcső megépítésében magyar szakembereknek is jut feladat - válaszolt lapunknak Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője. Mint mondta, magyar mérnökök ugyan annak idején nem vettek részt a Hubble-lal kapcsolatos munkákban (használatára viszont módjuk volt pályázatokon keresztül), és nincs kapcsolatuk a TRW társasággal sem, a TRW-nek viszont szoros kapcsolatai vannak az Európai Űrügynökséggel (ESA), amellyel Magyarország is szorosan együttműködik. Ennek alapján elképzelhető, hogy a távcsőépítés 2010-ig tartó ideje alatt hazai szakemberek munkájára is igényt tartanak az építők.
Az NGST új megoldásokat követel. Hat és fél méter átmérőjű tükre túl nagy ahhoz, hogy egy darabban fel lehessen juttatni az űrbe egy megnagyobbított hordozórakétával, ezért részenként szállítják fel, s a világűrben szerelik össze.
Az új teleszkóp hétszer olyan messze "lát", vagyis sokkal több fényt tud befogni, mint a nyugdíjba küldendő, 2,4 méteres tükrű Hubble - mutat rá New Scientist. A másik előnye érzékenysége: e téren is sokkal többet mutat fel. Fő feladata az lesz, hogy minden eddiginél messzebb tekintsen vissza a világegyetem fejlődésében, adjon hírt olyan eseményekről, amelyek közvetlenül az ősrobbanás után, a galaxisok keletkezése idején történtek. Kutakodását a 0,6-28 mikrométeres hullámhosszúságú tartományban végzi, mintegy másfél millió kilométerre a Földtől, ahol a bolygónk és a Nap gravitációs hatásai kiegyenlítődnek. Ám a nagy távolság miatt nem lehet a helyszínen kijavítani vagy kicserélni a meghibásodó egységeket, ahogyan azt a Hubble-lal tették.
A teleszkóp építése azonban csak egy terv azok között, amelyek napirenden vannak: a Föld számtalan pontján újabb és újabb távcsövek épülnek, s szó van ilyen eszközök Marsra vagy Holdra telepítéséről is. Egyes csillagászok szerint azért lenne célszerű rádiótávcsőt a Hold túloldalára telepíteni, mert a földi eredetű rádiózajoktól mentes helyszínen olyan alacsony frekvenciák vétele is lehetővé válna, melyeket a Föld légköre nem enged át. Juke Takahasi, a skóciai Glasgow Egyetem professzora szerint ha az amerikai és az európai űrügynökség (a NASA és az ESA) összefogna, akár tizenöt éven belül megvalósulhatna a több milliárd dolláros beruházás.
A Földön kívüli civilizációk keresésének modern korszaka egyes vélemények szerint 1959-re tehető. Ekkor tette közzé Giuseppe Cocconi és Philip Morrison fizikus felfedezését a Nature magazinban, amely szerint a mikrohullámok alkalmasak a csillagok közötti kommunikációra. Tőlük függetlenül Frank Drake rádiócsillagász is hasonló eredményre jutott, aki 1960-ban megszerkesztette első rádiómikrohullám-kereső eszközét, amely a távoli naprendszerekből érkező jeleket kutatta. Két hónap alatt elkészült a 85 láb átmérőjű antennája, amelyet Nyugat-Virginiában állítottak fel két közeli naprendszer irányába. Noha a készülék egyetlen jelet sem fogott, felkeltette a tudományos világ érdeklődését, mindenekelőtt az oroszokét.
A hatvanas években a Szovjetunió uralta a Földön kívüli intelligencia keresését (Search for Extraterrestrial Intelligence, SETI). A szovjetek általában egy-egy jól kiválasztott "célpont" helyett sokirányú keresésre állították anten-náikat, hogy az égbolt minél nagyobb szeletét szondázhassák. A hetvenes évek elején a NASA-hoz tartozó Ames Kutatóközpont is hatékony eszközt kívánt bevetni a keresésbe a kaliforniai Mountain View-ban. A Hewlett-Packardtól távozott Bernard Oliver vezetésével felállt tudóscsoport Project Cyclops címmel készített egy tanulmányt a NASA-nak az idegen civilizációk kutatási módszereiről. A SETI sikerében bízva amerikaiak tömege fogott hozzá a megfigyeléshez. Főként rádiócsillagászok kapcsolódtak be a munkába, felhasználva saját antennáikat és jelfogóikat.
A hetvenes évek végén SETI programokat indított a NASA már említett Ames Kutatóközpontja és a pasadenai Jet Propulsion Laboratórium is (JPL).
Az Ames mintegy ezer, gondosan kiválasztott csillag felől remélt jelekre állt rá, míg a JPL módszeresen, minden irányban pásztázta a világűrt. A NASA SETI programja 1989-től már kongresszusi támogatásban is részesült. A SETI Intézet 1995-ben indította el a rádiótávcsöves figyelésre szervezett Phoenix projektjét, amely mintegy ezer, a mi Napunkhoz hasonlító csillagról érkezett jelekre koncentrál.
Bár a világűr drága eszközökkel való kémlelésének lehetősége ugyan csak keveseknek adatik meg, a munkába már évek óta bárki bekapcsolódhat, aki szabad kapacitással rendelkező számítógéppel és hozzá internet-hozzáféréssel is rendelkezik. A SETI által szervezett programban részt vevő amatőrök a világhálón keresztül a kutatók rendelkezésére bocsáthatják gépeik kihasználatlan kapacitásait - ebben ma már több mint két és fél millió PC vesz részt. A közös munkát két amerikai kutató, David Gedye és Craig Kasnoff indította el, s a múlt év derekáig összesen 500 ezer évnyi gépidőt fordítottak az űrből érkező esetleges rádiójelek megfigyelésére.
A magyarországi Űrkutatási Tanács elnöke, a hetvenéves Almár Iván 16 éve tagja a SETI programnak. Mint egy korábbi nyilatkozatában elmondta, a hetvenes évek második felében néha elment a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség kongresszusainak SETI-ülésszakaira, 1979 körül már tartott e tárgyban előadásokat, 1984-ben pedig fölkérték a SETI-bizottság társelnökének. A SETI-mozgalom iránt érdeklődők figyelmét felhívja az amatőr SETI Ligára, amely több száz amatőrrel megfigyelőhelyek hálózatát kívánja megszervezni, Magyarországon is.
Kérdés, fenti kíváncsiságunk kielégítésére mi okból költünk pénzt, és szánunk energiát a világűr megismerésére. A francia Le Monde című napilap ennek kapcsán azt jósolta, hogy negyven év múlva hatalmas, a Föld körül keringő napelemtáblák sugározzák le a Földre a szükséges energia egy részét. A NASA 1999-2000-ben 22 millió dollárt költött az előtanulmányokra. Hasonló terveket szövöget a japán gazdasági minisztérium is. A japánok 2040-re szeretnének egy 1 gigawattos naperőművet Föld körüli pályára állítani. Az erőmű napelemtáblái által összegyűjtött energia mikrohullámú sugárzással jutnának a földi gyűjtőközpontokba, a fogadó antennákhoz. Állítólag a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén néhány év múlva így fognak áramot juttatni egy elszigetelt településre.
