A The Corporate Library kutatóintézet felmérése szerint a vizsgált 36 csúcsvezetői szerződés közül 22 tartalmazott úgynevezett aláírási bónusz fizetésére való kötelezettséget; vagyis olyan jövedelmet, amelyet az adott állás elnyerésekor azonnal, egy összegben fizetnek ki az új vezetőnek, pusztán azért, hogy átjött a céghez - számol be a Reuters.

Ráadásul nem is csekély összegekről van szó: az átlagos aláírási bónusz 1,289 millió dollár - állítja egy másik (saját) felmérésre hivatkozva a Bricker & Eckler ügyvédi iroda, amely az előző tanulmányhoz hasonló arányban jelöli meg a menedzserek zsargonjában "arany hellónak" nevezett juttatás elterjedtségét (szerinte a topvezetői szerződések 69 százaléka tartalmaz ilyet Amerikában). Ez a juttatás azért jár az újonnan belépő (vezér)igazgatónak, mert előző cégétől eltávozván lemond az ott megszerezhető további jövedelmekről.

Az eddigi legnagyobb összegű "arany hellónak" Gary Wendt örülhetett, aki két évvel ezelőtt 45 millió dollárt kapott aláírási bónuszként azért, hogy átment a GE Capitaltől a Conseco biztosítóhoz. Azért szerződtették, hogy állítsa meg a céget a lejtőn. Két évig úgy tűnt, talán sikerül is neki. Az idén augusztusban azonban, egy szomorú pénteki napon Wendt kénytelen volt nyilvánosan elismerni, hogy szerkezetátalakítási törekvései kudarcot vallottak. A rá következő hétfőn a Conseco részvényeinek kereskedését felfüggesztették a New York-i tőzsdén, majd megkezdték a papír kivezetésének előkészületeit.

A Conseco azzal védte első számú vezetőjének mesés összegű aláírási bónuszát, hogy Wendt a szerződés szerint az első két évben nem kap fizetést. Paul Hodgson, a vállalati vezérigazgatói fizetések kutatója (merthogy Amerikában ilyen is van...) azonban úgy látja, erősen túlzott volt az összeg. "Nevetséges ennyi pénzt adni neki, rögtön aláíráskor" - füstölgött a minnesotai Pioneer Press hasábjain. Pedig Wendt esete nem is annyira egyedi: az Albertson szupermarket-hálózat 24,5 millió dollárt fizetett jelenlegi vezérigazgatójának leszerződésekor (igaz, nem készpénzben, hanem részvényben), s a példákat még hosszan lehetne sorolni.

Hodgson egyébként a Standard & Poor's 500-as indexében szereplő valamennyi cég esetében megvizsgálta a vezérigazgatóval szemben alkalmazott "kompenzációs politikát" (magyarul: a szerződések fizetésről rendelkező részeit, hiszen az USA-ban nyilvánosak ezek az adatok). Még egy skálát is felállított a kompenzációs politika értékelésére, s ezen a Conseco mínusz 6 ponttal az utolsó helyre került. Az első helyen plusz 46 ponttal szereplő Nucor vezérigazgatói fizetési rendszerével összehasonlítva figyelemre méltó következtetésre jutott: a Nucor első számú vezetőjének tavalyi jövedelme összesítve sem érte el a Wendt életbiztosítására a Conseco által költött összeget.

Az Enron, a WorldCom és más cégek közelmúltbeli botrányai után egyre többen látják úgy az amerikai üzleti életben is, hogy tarthatatlan a menedzserek ilyen mértékű javadalmazása, ha közben cégük összeomlik. Sokak szerint az egész kapitalista rendszer működőképességét veszélyeztetheti, ha a vezérigazgatók a részvénytulajdonosok kisemmizése árán jutnak mesés jövedelmekhez. A The New York Times például arról cikkezett a minap, hogy az elképesztően magas fizetések valójában egy tévhiten alapulnak: azon, hogy a vezérigazgató "vándormadár" típus, akit meg kell tartani, oda kell csábítani egy céghez, aztán mindent el kell követni, nehogy továbbálljon, mert azzal sokkal nagyobb károkat okozna a cégnek, mint amennyibe az kerül, hogy horribilis összegekkel megpróbálják "röghöz kötni".

A The New York Times cikkírója szerint azonban ez csupán a topmenedzserek által sugallt mese. 2000 óta a kétszáz legnagyobb amerikai cég közül 77 szerződtetett le új vezérigazgatót, de közülük csupán kettő kényszerült erre azért, mert előző csúcsvezetője egy másik vállalathoz távozott - idézi a lap a Pearl Meyer & Partners tanácsadó cég felmérését. A legtöbb vezérváltásra a főnök nyugdíjba vonulása miatt került sor, a második leggyakoribb ok pedig a topvezető munkájával szembeni elégedetlenség volt. Különösen etikátlannak tartja a lap ennek alapján az "arany helló" rendszerét a részvényesekkel szemben.

A Bloomberg vezérigazgatói juttatásokat vizsgáló szakírója azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy sok főnök pénzben is kimutathatóan valóban jóval több nyereséget hoz cége számára, mint amennyibe alkalmazása kerül. Jeffrey Barbakow, a Tenet Healthcare Corp. első számú vezetője például a tavalyi pénzügyi évben 25 millió dollárt vágott zsebre különböző juttatások formájában. Az őt alkalmazó kaliforniai kórházlánc-üzemeltető cég profitja azonban ugyanezen időszak alatt 42 százalékkal emelkedett, forgalomarányos profitja 32 százalékra ugrott, ami a 13,9 milliárd dolláros forgalom mellett csinos összeg. És melyik részvényes ne csettintene a Tenet tavalyi, 64 százalékos sajáttőke-hozamát látva? Barbakow tíz éve áll a cég élén, és vezetése alatt a Tenet sajáttőke-hozama évi átlagban elérte a 24 százalékot - ez a Standard & Poor's 500-as listáján szereplő cégek átlagos teljesítményének több mint a duplája, s érthetővé teszi, miért emelkedett a Tenet-papírok árfolyama tíz év alatt 646 százalékot. Ilyen árfolyam-növekedést az S&P 500-ból alig két tucat másik cégnek sikerült elérnie. A mesés vezérigazgatói fizetések tehát a részvényesek szempontjából is jogosak lehetnek, ha megfelelő teljesítmény áll mögöttük. Igaz ez az "arany helló" rendszerére is.