Kétpólusú távközlést akar a tárca
Az IHM álláspontja szerint érdemes lenne a kétpólusú piac kialakulását ösztönző környezetet teremteni, és ebben egyenlő esélyeket biztosítani a szereplőknek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a ma alternatívnak nevezett oldalból kinövő, új vezetékes távközlési cégcsoportosulás előtt valamilyen formában a mobilszektort is meg lehetne nyitni - húzta alá a szerkesztőségünkbe látogató Kovács Kálmán.
Ismert, hogy az alternatív távközlési társaságok csoportjában a nemrég a Novacomot és korábban az Eurowebet tömörítő PanTel Rt. vezetésével megindult a konszolidáció. Eközben az eladósorban lévő, második legnagyobb telefonszolgáltatónak számító Vivendi Telecom Hungary pénzügyi befektetőkkel tárgyal, és a cég vezetése már többször hangsúlyozta, hogy a jelenleg szétaprózott erők egyesítésével a magyar piac meghatározó vállalkozását lehetne létrehozni. A szaktárca első embere szerint a magyar távközlést és informatikát vonzóvá lehet tenni a külföldi befektetők előtt. A szektor ma jelentős hátrányban van az európai uniós átlaghoz képest, a csatlakozás azonban kikényszeríti a felzárkózást. Az IHM most olyan programok kidolgozásába kezdett, melyek ezt a folyamatot megerősítik. A miniszter szerint jelentős vonzerő, hogy még a kormányzat által támogatott, de egyébként is várható felfutás előtt alacsony áron lehet bevásárolni a magyar piacon.
A befektetői érdeklődés felkeltésére azért is szükség van, mert az állami tulajdonban lévő Antenna Hungária Rt. privatizációjára érdemes sort keríteni. Kovács Kálmán jó esélyt lát a megfelelő vevő megtalálására, hiszen a társaság tulajdonában számos vonzó infrastruktúra, többek között a fejlett világban ma legkapósabbnak tartott szélessávú adatátviteli technológia van.
Az elképzelések szerint az előző kormányzati ciklusban a Magyar Postához kihelyezett elektronikus közbeszerzési rendszert egy az IHM és a Miniszterelnöki Hivatal által közösen létrehozott közhasznú társaságba vinnék át. A terv hamarosan a kormány elé kerül. Ugyancsak elkerül a postacégtől a készenléti szervek rádiókommunikációs rendszerének programja. A miniszter szerint a Tetra néven ismertté vált rádió-távközlé-
si megoldásra mindenképpen szükség van, az IHM azonban inkább azt az elképzelést támogatja, hogy a lehallgathatatlan mobilhálózatot az állam szolgáltatásként vegye igénybe, és ne építsen külön erre a célra ilyen infrastruktúrát.
Hasonló, költségtakarékos megoldást képzel el a tárca az állami intézmények informatikai szükségleteinek biztosítására. Az önkormányzatok, az iskolák, a teleházak és közösségi internetelérést biztosító helyek, majd hamarosan a kórházak is egy virtuális közhálózathoz kapcsolódnának.
Ezt a hálózatot az állam a már meglévő rendszerek kapacitásának kibérlésével, és nem önálló infrastruktúra-építéssel hozná létre, és szolgáltatásként adná tovább az intézményeknek. Hasonló megoldással működik egyébként már ma is a Sulinet hálózat, ezt terjesztenék ki szélesebb körben a következő években.
Nagy fellendülést vár a miniszter a személyi számítógépek vásárlásainak adókedvezményétől és a PC-amortizáció idejének csökkentésétől. A jövőre életbe lépő két kedvezmény tömegesen ösztönözhet komputerbeszerzésekre. Kovács Kálmán hangsúlyozta, hogy az előző kormányzati ciklus újraelosztást előtérbe helyező stratégiájával ellentétben a költségvetési bevételekről való lemondás formáját tartják hatékonyabbnak.


