BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzükre várnak az olajcégek

Információink szerint több száz millió forinttal adósa az állam az olajcégeknek, a tavaly és az idén eddig ártalmatlanított fáradt olaj után. Ráadásul 2002. július 1-jétől megváltoztak a szabályok, ma már az elhasznált kenőanyag előkezelése nem végezhető önálló tevékenységként, ez év elejétől pedig az elégetett fáradt olaj után már nem igényelhető vissza a termékdíj.

A korábban érvényes szabályoknak köszönhetően évről évre emelkedett Magyarországon az újrahasznosított fáradt olaj aránya, tavaly elérte a 25 százalékot. Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára emlékeztet rá, hogy az elhasznált kenőanyagok újrahasznosítását a környezetvédelmi termékdíj 1998-as bevezetésekor szabályozták.

Magyarországon igen magas, a gázolaj jövedéki adójával megegyező nagyságú termékdíjat vetettek ki a kenőolajra. Ezzel egyrészt sikerült jelentős mértékben visszaszorítani az illegális olajkereskedelmet - éveken át ugyanis kenőolajként importálták külföldről feketén a gázolajat erre szakosodott csoportok -, másrészt viszont érdemessé vált gyűjteni, hasznosítani vagy meghatározott feltételekkel (például fóliasátrak vagy autójavító műhelyek fűtésére használni) elégetni a fáradt olajat, s visszaigényelni a termékdíjat.

Magyarországon jelenleg csak a Mol zalaegerszegi finomítója alkalmas a fáradt olaj újrafeldolgozására, elégetni viszont számos helyen, például cementgyárakban is lehet.

A termékdíjtörvényt azonban úgy módosították, hogy ettől az évtől az elégetés után már nem igényelhető vissza a termékdíj - mondja Wilde György. Vagyis csak a zalaegerszegi finomítóban újrahasznosított mennyiség után jár a visszatérítés. Ugyanakkor az újrahasznosítás előtti úgynevezett előkezelés nem végezhető önálló tevékenységként, a korábban erre kiadott engedélyeket július 1-jével visszavonták. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy ha egy nyíregyházai autószerelő műhelyben összegyűjtött fáradt olaj után szeretné egy olajcég a termékdíjat visszakapni, át kell fuvaroztatnia az olajat az ország másik végére. Ráadásul nem az olajat, hanem a vízzel és más egyéb szennyeződésekkel teli folyadékot kell utaztatnia, hiszen az előkezelést sem tudja helyben vagy a közelben elvégeztetni. Ez nyilván vissza fogja vetni az újrahasznosítást, az energetikai hasznosítást, vagyis az égetést pegig még inkább, hiszen ez utóbbi után nem jár visszatérítés. Az állam egyébként még a tavaly újrahasznosított mennyiség után sem számolt el az olajtársaságokkal, s ebben az évben sem fizetett még vissza egyetlen fillért sem - mondja Wilde György. A MÁSZ főtitkárának becslése szerint az állam tartozása több száz millió forintra tehető. A főtitkár hozzátette: a hatályos jogszabályok nem szankcionálják, ha a hatóság nem tesz semmit. Ha ugyanis a környezetvédelmi minisztérium illetékes szerve elutasította volna a visszaigénylést, akkor az olajcégek bírósághoz fordulhatnának. Az érintett társaságok azonban semmilyen határozatot nem kaptak.

A környezetvédelmi tárcánál kisebb, 400 millió forint körüli adósságot tartanak nyilván. Érdeklődésünkre elmondták, hogy jogszabályi és szervezeti változások miatt késtek a visszafizetések, de a napokban 300 millió forintnyi termékdíjat visszajuttatnak az olajipari társaságoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.