Tanulás és munka
vez. főtanácsos
A munkaviszonyban álló munkavállalóknak a technikai-technológiai fejlődés miatt számtalanszor kell szembesülniük azzal a helyzettel, hogy a később szakképesítést szerzett kollégáik jóval magasabb szintű elméleti és gyakorlati képesítéssel bírnak. Így vagy más szakterületen is kell ismereteket szerezniük, vagy legalább a saját képzettségüket továbbfejleszteniük, de jó, ha nyelvismeretet is szereznek.
A képzés és a továbbképzés két formában lehetséges. Egyrészt, ha a munkáltató írja elő kötelező jelleggel, másrészt, ha a munkavállaló önként akar részt venni iskolarendszerű továbbképzésben. A munkáltató jogszerűen írhatja elő a képzést vagy a magasabb szintű képesítés elsajátítását, hiszen a munka törvénykönyve (Mtk.) általános szabályként írja elő: a munkavállaló munkáját köteles az előírások és utasítások szerint elvégezni. Konkrét normatívaként tartalmazza, hogy a munkavállaló köteles a munkáltató által kijelölt tanfolyamon vagy továbbképzésen részt venni és az előírt vizsgákat letenni. Erre csak akkor nem kötelezhető a munkavállaló, ha az előírás a számára aránytalan sérelmekkel járna, összefüggésben a személyi és családi körülményekkel.
Az Mtk. szabályai szerint tanulmányi szerződés abban az esetben köthető a munkavállalóval, ha nem a munkáltató kötelező előírása alapján történik a képzés. Ha azt a munkáltató írja elő kötelező jelleggel, nincs mód a tanulmányi szerződés megkötésére. Mégpedig azért, mert az Mtk. ez esetben azt is előírja, hogy az ilyen utasítás elrendelésekor kötelező a munkabért és a képzéssel felmerülő költségeket megtéríteni. Az Mtk. itt a munkavállaló érdekeit helyezte előtérbe, hiszen a tanulmányi szerződés - a nevéből is adódóan - konszenzuson alapuló szerződés. A létrejötte tehát a felek közös akaratelhatározásán alapszik. Igazságtalan lenne a felek akaratára bízni az anyagi támogatást, ha a munkáltató írja elő a képzést. Ez esetben más megoldást nem is választhat a munkáltató, mint az anyagi támogatást, hiszen azt kogens, kötelező szabályként írja elő a törvény. Tekintettel arra, hogy nincs tanulmányi szerződés, nem is kötelezhető a munkavállaló arra, hogy tanulmányai befejezése után meghatározott ideig a munkaviszonyát fenntartsa.
Abban az esetben, ha a munkavállaló személyi és családi körülményeire való tekintettel nem jár aránytalan sérelemmel a képzés, a munkáltató jogosult rendes felmondással megszüntetni a munkaviszonyt. Ha nem a munkáltató írja elő kötelezően a tanulmányokat, de érdekei találkoznak a munkavállaló érdekeivel, vagyis a munkáltató szakemberszükségleteinek későbbi biztosítása érdekében hozzájárul a munkavállaló továbbképzéséhez, tanulmányi szerződést köthetnek. Ebben csak olyan támogatásokat vállalhat a munkáltató, amelyeket munkaviszonyra vonatkozó szabály, tehát az Mtk., kollektív vagy munkaszerződés nem tartalmaz, mert az ezen szabályokban előírt támogatások egyébként is kötelező jelleggel járnak.
Például az Mtk. előírja, hogy iskolarendszerű képzésben részt vevő számára az oktatási intézmény által kibocsátott igazolásban lévő szabadidőt köteles biztosítani a munkáltató. Ezen túlmenően vizsgánként négy munkanap szabadidőt, továbbá a diplomamunka és az évfolyam- vagy szakdolgozat elkészítése céljából tíz munkanap szabadidőt köteles biztosítani a munkáltató. Ha nem iskolarendszerű képzésről van szó, csak akkor jár bármilyen munkaidő-kedvezmény, ha azt a munkaviszonyra vonatkozó szabály előírja, vagy a felek tanulmányi szerződésben arról megállapodtak.
A képzések fontosságára való tekintettel az állam is jelentős mértékű támogatási lehetőséget kínál. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény lehetővé teszi, hogy ha a munkaviszonyban lévő személy rendszeres foglalkoztatása képzés vagy továbbképzés nélkül nem oldható meg, a munkáltató az illetékes munkaügyi központnál - erre vonatkozó illetékmentes kérelem benyújtásával - igényelhet támogatást. Ez olyan keresetkiegészítés lehet, amelynek mértéke megegyezik a képzés előtt elért átlagkereset és a képzés alatti átlagkereset különbözetével. A gyermek gondozása, ápolása céljából, továbbá gyermeknevelési támogatás igénybevétele végett hosszabb ideig fizetés nélküli szabadságon lévő személy van kitéve leggyakrabban annak, hogy lemaradhat az időközben végbement műszaki, nyelv- és egyéb ismeretektől, ami miatt szükségessé válhat továbbképzése. A foglalkoztatási törvény ezért azt is lehetővé teszi, hogy az ilyen, hosszabb ideig fizetés nélküli szabadságon lévő személy részére az illetékes munkaügyi központnál lehet kérelmezni speciális támogatást. Ez kiterjed a képzéssel felmerülő költségek teljes megtérítésére, tehát beiratkozási, részvételi díj, jegyzet-, tankönyv-, utazási és szállásköltségre is. Feltételként határozza meg a törvény, hogy csak a gyermek másfél éves korának betöltése után igényelhető a támogatás, és csak akkor, ha a kérelmező nem folytat keresőtevékenységet.
Keresetkiegészítést, illetve keresetpótló juttatást igényelhet az illetékes munkaügyi központnál a pályakezdő, tehát a 25. életév alatti, nem megfelelően képzett munkavállaló. Felsőfokú végzettség esetén a korhatár a 30. életév.
