Az idei évtől jelentősen megemelkedett az üdülési csekkek adó- és járulékmentes határa, hiszen a tavalyi 20 ezer forintos értékhatár az idei évtől 50 ezer forintra - a minimálbér összegére - növekedett. A csekk adómentes határának emelkedése egyébként - a parlament döntése szerint - a jövőben párhuzamos lesz a legkisebb bér növekedési ütemével. Kedvező változás az is, hogy eltörölték az egy év alatt kibocsátható csekkérték felső határát is, így a piac igényei határozzák meg azt, hogy milyen mennyiség kerül forgalomba. Az elmúlt években egyébként hullámzó volt az üdülési csekkekkel pihenők száma, hiszen míg e létszám 1999-ben meghaladta a 130 ezret, addig tavaly ez 115 ezer körül alakult.
Az üdülésicsekk-rendszert francia minta alapján vezették be Magyarországon, ami, úgy tűnik, mára nálunk is meghonosodott. Ismertsége már az elmúlt években is jó volt, s vélhetően az idei változások eredményeképpen további forgalomélénkülés várható. Becslések szerint a cégek által vásárolt 2002-es, mintegy 1,9 milliárd forint forgalom idén elérheti a négymilliárd forintot. Ha ehhez hozzászámítjuk a vendégek egyéb költését is, akkor ez a belföldi turizmusban 4-5 milliárd forint többletforgalmat jelenthet december végéig.
Az első egy-másfél hónap forgalma alátámasztja az optimista várakozásokat - tudtuk meg az üdülési szolgálattól -, hiszen az elmúlt hetekben igen megnőtt az érdeklődés e juttatás iránt.
A cégek az üdülési csekket a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-től tudják megrendelni akár személyesen, akár elektronikus úton. Az üdülési szolgálatnak minden megyeszékhelyen és a fővárosban is van ügyfélszolgálati irodája.
Az úgynevezett elfogadóhelyek köre - ahol az üdülési csekket szolgáltatásra lehet beváltani- meglehetősen széles, hiszen utazási irodákban, szállodákban, panziókban, kempingekben egyaránt elfogadják fizetőeszközként. A belföldi programokat kínáló utazási irodák szép számmal ajánlanak egy-, illetve kéthetes üdüléseket az ország különböző pontjaira üdülési csekk ellenében. Az összes elfogadóhelyen belül az irodák aránya 18 százalékos. De közvetlenül szállodákban, panziókban is be lehet váltani az üdülési csekket, sőt számos kempingben, üdülőházban, ifjúsági szálláshelyen is lehet "fizetni" e csekkekkel.
Az egyik legnagyobb hazai szállodatársaság, a Hunguest Hotels például szinte minden hoteljében beváltja az utalványt.
A vállalatok, vállalkozások az idei évtől kedvezőbb feltételekkel vásárolhatnak dolgozóiknak üdülési csekket, s ezt a szakszervezetek is támogatják. Igaz, mint Mátraházy István, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának tagja mondta, bár a szak-szerveztek támogatják ezt a természetbeni juttatást, sok esetben szembe kell nézni azzal, hogy ezt más szociális juttatás vagy béremelés helyett adnák a munkaadók. Így előfordul, hogy választani kell, melyiket is kapja a dolgozó. Ezért nehéz a nyomásgyakorlás. Igaz, a számok némiképp megnyugtatóak, hiszen tavaly növekedett a csekkvásárlók körében a rt.-k aránya, ami azt mutatja, hogy a több dolgozót foglalkoztató cégeknél nagyobb figyelmet fordítanak a szociális üdültetésre. A szakszervezetek várakozásai szerint minden nehézség ellenére idén a tavalyinál több dolgozó tud majd pihenni e lehetőség igénybevételével. (LI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.